JÚLIUS KÖZEPÉN ÚJRA LESZ REGEJÁRÓ MISZTRÁL FESZTIVÁL NAGYMAROSON

A több tagja révén erősen dunakanyari kötődésű Misztrál együttes az idén is megrendezi Nagymaroson a már több mint két évtizedes hagyományú Regejáró Misztrál Fesztivált, ezúttal július 14 – 16. között várják az érdeklődőket a rendkívül gazdag programsorozatra.

A gyönyörű nagymarosi helyszínen a korábbi években nagyon sokakat lebilincselt az irodalmi, népzenei kultúrák találkozása, rengetegen évről évre visszatérő látogatói a fesztiválnak, bizonyára az idén sem lesz ez másként.
Az is érdekessége ennek a családias hangulatú rendezvénysorozatnak, hogy a közös szereplések során a művészek már a következő generációnak adják át tudásukat.

Érdemes az egész családnak kilátogatni a helyszínre, hogy egy kicsit a régmúlt időket felidézve egy csodálatos kültéri regejáró programon vegyenek részt.
Egy helyen több művészeti ág találkozik egymással, amely összekapcsolja a népeket a megzenésített versekkel, a népzenékkel, a világzenékkel és természetesen a különleges kiállításokkal.
Mint ahogy évről évre lenni szokott, most is színes a programkínálat (benne a koncertek mellett kiállítással, bajvívással, magyar táncházzal) várja a fesztiválozókat, no meg persze megannyi gasztronómiai különlegesség.

Igazán illusztris a fellépők névsora: Misztrál, Makám, Role, Ferenczi György és az 1ső pesti rackák, Tolcsvay Béla, Petrás Mária és barátai, Horhos, Gajtan, Bokros trió, Bence kalandjai, Maszkura, Cirkusz-Ka, Kemény Márton, Hungarikum, Kobza Vajk, Kéttamás.