Szombaton a Kőhíd lakópark polgárai egy csendes összejövetelre hívták meg a helyi sajtót, hogy két ‘Woodii’ vérszilva fa elültetésével tegyenek tanúbizonyságot az életszeretetük mellett, hogy bármilyen módon is sanyargatott lett az életük Matkovich Ilona polgármester fiának építkezése óta, nem fogadják el azt, hogy tudtuk, megkérdezésük nélkül, a teljes itt élő közösséget megkerülve épülhetett fel egy tájidegen monstrum a környezetükben.
Két fa elültetésére jöttek össze, a sajtót és a környék lakóit Szilágyi András köszöntötte:
– Szilágyi András vagyok, a Kőhíd lakópark egyik lakója. A mai napon egy szomorú eseményre gyűltünk össze. Hamarosan lesz egy éve annak, hogy itt a tőlem jobbra látható luxusgettónak azzal kezdték a megépítését, hogy kivágták a fákat, ráadásul fészkelési időszakban, így elpusztultak a madarak. Szerintem súlyos természetkárosítás történt, és ennek emlékére
azért gyűltünk most itt össze a szomszédaimmal, Attilával és a többiekkel, hogy tiltakozzunk a természetkárosítás ellen, és valamennyire kompenzálni próbáljuk a megtörténteket.
Ma két fa elültetésével szeretnénk jelképesen „helyrehozni” azt a károsítást, amit az építkezés kapcsán itt elkövettek. Remélem, hogy ha később befordulunk ebbe az utcába, ennek a két fácskának tudunk majd örülni.
A demonstrálók köszöntése után Hájas Attila olvasott fel egy, a történteket felelevenítő megemlékezést, amelyben összefoglalta, hogy mit is szimbolizál számukra e két fa elültetése.
– Egy amolyan faültető beszédet szeretnék elmondani, egy rövid megemlékezést arról, hogy egy hónap híján pont egy évvel ezelőtt kezdték el kivágni a környező ligetünk fáit. Pontosan egy hónap híján, egy évvel ezelőtt pusztították el a parkunkat. Pontosan egy hónap híján, egy évvel ezelőtt vették el a madarak költőhelyét. És loptak. Meglopták a bizalmunkat. Nem felejtjük el ezt, és nem bocsájtjuk meg ezt soha.
Emlékezni jöttünk, s egyúttal fát ültetni jöttünk. Elültetjük a Madarak fáját és a Park emlékfáját.
Annak idején tőlünk, az itt lakóktól nem kértek engedélyt a rombolásra. Most mi sem kérünk tőlük engedélyt erre a két kis csemete elültetésére. Vonja le ebből magának mindenki a következtetést!
Köszönöm, hogy eljöttek és velünk emlékeztek. Köszönöm azoknak, akik támogattak minket, és akik segítettek a mai szervezésben.
A faültető megemlékezés végén a résztvevők azzal a gondolattal távozhattak, hogy „Aki fát ültet, bízik a jövőben”, valamint fülükben is megszólhatott a réges-régi dal: „És mi arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk, életünkön át, életünkön át…”