FAAPRÍTÉKKAL IS FŰTHETNEK MAJD AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEKBEN PETŐ CSILLA JAVASLATÁRA

A Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság és a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság is elvi támogatását adta Pető Csilla fideszes önkormányzati képviselő javaslatának megvalósításához, ami arról szól, hogy a megemelkedett energiaárak miatt a jövőben a városban keletkezett faaprítékot is fűtőanyagként használja az önkormányzat.

Pető Csilla szerint csökkenteni lehetne a városi intézmények fűtési kiadásait, ha a parkfenntartási részleg nem a hulladéklerakókba tenné a közterületeken keletkezett faaprítékot, hanem összegyűjtenék a fák gyérítésével keletkezett jelentős mennyiségű nyesedéket. Továbbá hasznosítható lenne a temetőkből származó zöldhulladék és a kiszáradt karácsonyfák is, amik után már nem kellene tárolási díjat fizetnie az önkormányzatnak; így spórolnának is.

Az önkormányzati képviselő elmondta, hogy éves szinten annyi fadarálék keletkezik Vácon, ami elegendő lenne például a Deákvári fasor 2. sz. alatti telephely fűtésére, amennyiben ott egy biomassza kazánt helyeznének üzembe.

Pető Csilla előterjesztésében azt is leírta, hogy ezzel együtt a lakosságnak is segítség lenne, ha a tavaszi metszési munkálatok idején a kiskertekben keletkező fásszárú hulladékot szervezetten összegyűjtenék és ledarálnák. Már csak azért is, mert Vácon a levegő minőségének védelme érdekében évek óta tilos kerti hulladékot égetni, és nincs mindenkinek lehetősége komposztálásra. Az ágaprító egyébként már jelenleg is a Váci Városfejlesztő Kft. gépparkjának része.

A múlt heti ülése után a Gazdasági és Városfejlesztő Bizottság felkérte Völgyesi Viktort, a Váci Távhő Kft. ügyvezetőjét, hogy készítsenek hatástanulmányt, dolgozzák ki a szükséges műszaki tartalmat és kalkuláljanak egy előzetes költségvetést.

Minderre 6 hónap áll a szakemberek rendelkezésére, utána újratárgyalják Pető Csilla javaslatát.

Pető Csillának mint fideszes képviselőnek egyébként nem volt könnyű dolga az elmúlt években, Matkovich Ilonáék ugyanis 2019-es megválasztásuk óta minden javaslatát visszautasították; pedig volt bőven.

Először idén áprilisban szavazták meg egy előterjesztését.