LAPSZEMLE: MEGJELENT A VÁCI POLGÁR CÍMŰ HAVILAP, A VÁROS EGYETLEN SZÁMOTTEVŐ HELYI ÚJSÁGJÁNAK MÁJUSI SZÁMA

Megjelent a város egyetlen számottevő, olvasásra, ajánlásra érdemes kifejezetten helyi sajtóorgánuma, a Váci Polgár májusi lapszáma, amely ismét számos továbbgondolásra késztető publicisztikát kínál az olvasóknak az ismeretbővítő, eseményeket dokumentáló, szórakoztató cikkek szintén bőséges felhozatala mellett.

A legutóbbi időszak kiemelkedően fontos eseményeinek sorában természetesen beszámoló olvasható többek között a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont átadásáról, a Váci Kolping család közösség harminc éves jubileumáról, az 57. magyar nyelv hete programsorozatról, a Fehérek temploma vászon oltárképeinek felújítási programjáról.

 

 

 

 

Folytatódik a lapszámban a Hazajáró stábjának kalandozásairól szóló sorozat, ezúttal Kolozsvárral, a Kelemen-havasokkal a fókuszban.

Interjú olvasható a lapban dr. Serényi Tamással, a Váci Piarista Gimnázium tanárával.

A publicisztikai írások sorában Kucsák Gábor felelős szerkesztő szokásos vezércikkében ezúttal arról értekezik, hogy a tudás fájának folyamatos dézsmálása nyomán mennyire elhomályosult mára például a húsvéti ünnepkör igazi lényege, üzenete.

Idézet a cikkből:

„…Ádám és Éva evett a fáról, mert hitt a kígyónak. Aztán nem lettek olyanok mint az Isten, sőt bűnbe is estek általa és ennek terhét viselték és viseljük. Az őskígyó azóta is kínálja a
tudás fájának gyümölcseit és az ember készségesen fogyasztja!

Így akar klónozni állatot és embert. Így akarja meghatározni a születendő kisbaba haja és szeme színét, és a tudás fájáról szakítva gyümölcseit akarja a gyerekek és felnőttek nemét
megváltoztatni!…

…Az új tudás fája, amelyen Krisztus függött, maradandó gyümölcsöt terem. Nem egyszer, nem csak húsvétkor, hanem állandóan, ez az igazi örökké termő fa. Legszebb gyümölcse
a megbocsájtó szeretet. Ez a húsvét lényege…”

Szórád Ágnes főmunkatárs „Délutántól éjszakába, s onnét a hajnalba” című írásában az egészségügyi rendszer átalakításának fontosságáról értekezik egy, a váci kórház sürgősségi osztályán – idős ismerőse kísérőjeként – átvészelt este és éjszaka tapasztalata alapján, s ennek a tapasztalatnak a lényege, hogy a kórház túlterhelt orvosainak, ápolóinak zöme ebben a
bizonytalan helyzetben is micsoda alázattal, segíteni akarással szolgálja a betegeket.

„Potenciális betegként reménnyel tekintek a vármegyéről vármegyére lépcsőzetesen megújuló ügyeleti rendszer átalakítása elé. Előre ne temessük! Várjuk meg, miként forrja ki
magát! Tapasztalja meg előnyeit, hiányait orvosolja az orvosszakma a kormánnyal együttműködő érdekérvényesítésben. A megújuló rendszer remélhetőleg a réginél rugalmasabb, beteg- és gyógyításcentrikusabb lesz…”

Juhász Péter főmunkatárs „Ember, vigyázz! Figyeld meg jól világod!” című rovata újabb cikkében azt az aljas áskálódást veszi górcső alá, amelyet Gyurcsány Ferenc DK-pártvezér
és tettestársai azért követnek el, hogy mindenáron hátráltassák a hazánknak járó, álságos politikai indokokkal visszatartott uniós pénzek utalását, s kifejezetten büszkék ezen ténykedésükre.

Idézet a véleménycikkből:

„Gyurcsány szerint most – a DK-s EP-képviselők segítségével – olyan feltételeket támasztott az EU Orbánnal szemben, ami lehetetlen helyzetbe hozta a kormányfőt.

»Valójában az Unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe.«

»Mi ezen nagyon sokat dolgoztunk. Nem kell hazudni, mi voltunk ott! Ez a dolgunk!…«”

VO-komment

Gyurcsány ezen két mondata egy újabb őszödi típusú böszmeség.

Ez a mostani kijelentése nem más, mint annak nyilvánvalóvá tétele, hogy szerintük a demokratikusan, kétharmados többséggel megválasztott kormány elleni brüsszeli aknamunkájuk az istenadta nép érdeke,  noha – merjük már kimondani minél hangosabban – valójában nettó hazaárulás, éspedig csakis önös érdekükből, az itthoni sikertelenségükből adódó frusztráltságukból fakadóan.