KEREK DIÁNA ÉS ZÖLDI MÁRTON LETT AZ ÚJ DIÁKPOLGÁRMESTER

Lehetőség, hogy Vác ne csak a diákság létszáma, hanem közös akarata miatt is diákváros legyen.

Huszonegyedik alkalommal választottak a diákok maguknak polgármestert. A hagyomány az ezredfordulón indult el és azóta a két covidos tavaszt kivéve minden évben folytatódott.

Az elmúlt éveben a vírusveszély után nehezen indult a program, mert csak két diákpolgármester jelölt szállt a ringbe, de az idén már háromra nőtt a számuk, és több iskola is képviseltette magát a választáson, melyet az idén is a Föld Napja program keretében rendeztek meg.

  • A Madách Kerek Dianát,
  • a Selye Czobori Cintiát,
  • a Konzi Zöldi Mártont,
  • a Király Adamcsek Gergőt indította el a megmérettetésen.
  • A királyosok felkészítő tanára megbetegedett és senki nem vállalta fel a csapatot, így nem tudtak elindulni a választáson.

A verseny reggelén Matkovich Ilona polgármester köszöntőjét követően, három jelölt kezdte el a bemutatkozó kampányt, ahol a zsűri előtt mutatták be színpompás műsorukat.

  • A legeredményesebbnek a konzis Zöldi Márton bizonyult, akinek a csapata táncházzal színesítette a műsort, amibe bevonták a jelenlévő diákokat, tanárokat is.
  • A jelölt programja terén a madáchos csapat bizonyult a legjobbnak, és az ő emblémájuk lett a legszínvonalasabb.
  • A környezetvédelmi versenyt, ahol nem csak a jelöltek, hanem más iskolák csapatai is részt vettek a madáchosok nyerték, míg a selyések lettek a másodikak.
  • A harmadik helyet a boronkays csapat érte el, akik bár nem indítottak diákpolgármester jelöltet, de a versenyzésbe ők is beszálltak.

A verseny a városháza tanácstermében zajlott, ami ilyenkor egy délelőttre megtelik élettel vidámsággal és sok diákkal, akik a politikusokkal ellentétben egymásért és nem egymás ellen küzdenek.

A jelöltekre való létszámarányos szavazáson

  • a konzisok 71%,
  • a madáchosok 65%,
  • míg a selyések 54%-os

támogatást értek el.

A megmérettetések összegzése az idén is holtversenyt hozott létre. A legjobb helyezéseket Zöldi Márton (Konzi), és Kerek Diána (Madách) jelölt érte el. Mivel a szabályok szerint ilyenkor ők döntenek, hogy folytatják e a versenyt, vagy ketten gyakorolják a polgármesteri teendőket, úgy döntöttek, hogy együtt csinálják és nem küzdenek tovább.

Így az idén is két diákpolgármestere lett a városnak.

Tőlük csak egy ponttal maradt le Czobori Cintia (Selye) jelölt, aki alpolgármesterként csatlakozik a diákpolgármesterekhez.

Egy egész napig tartott a nemes küzdelem, miután Inotay Gergely alpolgármester átadta a városháza kulcsát, a szervezők a diákpolgármesteri láncokat az újdonsült diákpolgármestereknek, akik egy éven keresztül képviselik a diákságot.

Hogy milyen lehetőségük lesz a város diáksággal kapcsolatos kérdéseibe beleszólniuk, az attól függ, mennyire lesznek szervezettek, hogyan tudják összefogni a városi diákságot, azokat is, akik távol maradtak a megmérettetéstől, és persze függ a város vezetésétől is, mennyire lesznek nyitottak a diákság felé.

Több évvel ezelőtt voltak sikeres diákpolgármesterek, akik elérték, hogy részt vegyenek az oktatással kapcsolatos szakbizottságok munkájában, vagy sikerült kerékpár tárolókat építtetni az iskolák környezetében.

Mindenesetre, ha ismét sikerül, akkor méltán lehet nevezni Vácot iskolavárosnak nemcsak a diákság létszáma, hanem közös akarata és együttműködése miatt is.

A programot Bíró György és BARÁTAI rendezték a város támogatásával, akik köszönetet mondanak a részt vevő diákoknak és az őket felkészítő, segítő tanároknak.