„ÖT, NÉGY, HÁROM, KETTŐ, EGY RAJT…” – VÁCUP VIDEÓ A MÁRIA MARATON CSALÁDI FUTÓVERSENYRŐL

A Mária útvonalat gondozó közhasznú egyesület április 15-én szombaton egy családi futóversenyt rendezett Vácott. Az esemény starthelye, és bázisa a Hétkápolna kegyhely volt. A rendezvényről lapunknak ez az alábbi VácUp videó számol be.

A Mariazell és Csíksomlyó között kapcsolatot teremtő Mária Út 2023-ban újra megszervezte a Mária Maratont, az egynapos futóeseménynek ezúttal Vác Hétkápolna kegyhely adott otthont.

A futók a kegyhelyről indulva ismerkedhettek meg Vác történelmi barokk belvárosával, érintve a Diadalívet, a püspöki palotát, a Duna-parti sétányt.

Az esemény keretében hitéleti programokkal, szentmisével, a kegyhely bemutatásával is várták a résztvevőket.

– A Mária Út Közhasznú Egyesület közel kétezer kilométeren gondozza szerte Magyarországon a Mária Út nevű zarándokutat, és számos külhoni kapcsolatunk is van – újságolta Kápolnai Zsombor a Mária Út programok koordinátora.

A Mária Út – Máriacellt és Csíksomlyót köti össze, valamint Međugorjejét és Częstochowát –, ahol nemcsak zarándoklatok vannak, hanem különféle sporteseményeket is megvalósítsunk, itt minél több emberrel igyekszünk megismertetni a zarándokutatokat, a zarándoklást, illetve megismerhetjük hazánkat, a Kárpát-medencét.

A Mária Maraton egy fontos eseménye volt idén a Mária Útnak. Most ezúttal Vácon rendeztük meg, ahol a Mária Útnak a Márianosztrát és Máriabesnyőt összekötő szakasza halad át.

Nagy örömünkre e hétvégén háromszázan megjelentek ezen a futáson ötévestől a hetvenévesig.

  • Köszönjük Nacsa Lőrinc képviselő úrnak is, hogy a magyarországi vallásturizmus kormánybiztosaként részt vett ezen az eseményen. Nagyon örülünk, hogy a kormány is támogatja kezdeményezésünket.
  • Köszönjük szépen a segítőknek is! Közel ötven önkéntesünk van kint rendszeresen a terepen, akik a bejáráson segítettek nekünk. Ők azok, akik a Mária Út jelzéseit gondozzák. Ez tehát egy olyan mozgalom, amely összefogja a Kárpát-medencét.

Imre Zsolt, szervező, a Váci Polgári Fórum vezetője így nyilatkozott a szerkesztőségünknek:

„Itt Vácott még ilyen rendezvény nem volt. Az idő is most kedvező. Úgyhogy azt gondolom, hogy mindenki, aki itt van, megtalálhatja a lelki és a testi felüdülést egyaránt.”

Nacsa Lőrinc miniszteri biztos pedig így nyilatkozott: „Mi minden olyan rendezvényt támogatunk, ami a közösségépítésről szól. Itt lelki és testi tartalom is van.

Most fejeztük be két gyermekemmel a gyerek távot, elképesztően jó érzés volt közösen futni a sok emberrel. Nemcsak testi értelemben fontos, hanem lelki értelemben is, hiszen itt magasztosabb célok vannak.

A Mária Út túlmutat önmagán a távon, túlmutat a fizikai teljesítményen. Arról szól, hogy valamilyen módon a lelkieket is bekapcsoljuk ebben.

E nehéz időszakokban különös nagy jelentősége van a közösségépítő rendezvényeknek, és valljuk be, most nehéz időszak van, a szomszédunkban háború van, Európában gazdasági válság, recesszió, magas infláció. Ilyen helyzetben. Ilyen környezetben a közösségépítő rendezvényeknek még nagyobb jelentőségük van, mint esetleg korábban.

Örülök annak, hogy támogatni tudunk olyan rendezvényeket, amelyek a lelkiekről és a közösségről szólnak, hiszen ha körbenézünk Magyarországon, számos olyan zarándokhely, olyan vallásturisztikailag fontos, kiemelt cél van, amit érdemes meglátogatni. Sokról még mi magunk sem tudjuk, hogy hol találhatók, milyen értékeink vannak, szerte nézünk az országban, vagy akár a Kárpát-medencében.

Mindenkit arra biztatok, hogy akár ilyen jellegű rendezvényen, akár később családi kirándulás közben látogasson el nyáron olyan helyekre, ahol a Jóistennel, önmagukkal tudnak találkozni.”