A napokban tartották meg a fogyatékossággal élő emberek lakhatását biztosító Fények Háza otthonavató és házszentelő ünnepségét, Gödön. Az eseményen a résztvevők közösen ültették el az első növényeket azokba a magaságyásokba, amiket a Zöld Dunakanyar Alapítvány ajánlott fel.
Szabó Csaba, a Zöld Dunakanyar Alapítvány kurátora az eseményen elmondta: a magaságyásokat újrahasznosítással, több mint 50 éves fenyőgerendákból készítették el.
„Reméljük, hogy ezzel az itt élőknek a mindennapjait egy kicsit szebbé tudjuk tenni, főleg, hogy mondták, hogy Budapestről jöttek ki. Azért itt mégis teljesen más egy saját magaságyásban megtermelt fűszernövényt elfogyasztani, mint a boltban megvásároltat” – tette hozzá Szabó Csaba.
Szintén a Zöld Dunakanyar Alapítványnak köszönhetően gazdagodott fecskebölcsőkkel a lakóotthon, amiket az ott élők örömmel fogadtak.
A Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány már három évtizede teszi lehetővé fogyatékossággal élő emberek lakhatását, foglalkoztatását és művészeti képzését. A gödi otthonban 8 fő enyhe, illetve középsúlyos értelmi sérült felnőttnek biztosítanak férőhelyet, családias környezetben.
Az eseményen Beneda Attila családügyekért felelős helyettes államtitkár is felszólalt. Mint mondta: az olyan lakóotthonok, mint a gödi mára bebizonyították, hogy nélkülözhetetlenek a társadalomban, ezért a kormány is támogatja azokat.
„Fontos olyan ügyek mellé állni, ahol a leginkább szükség van a segítségre” – erről Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője beszélt. „Az élet olyan területén tudunk beavatkozni, amely beavatkozás olyan sorsú embereknek tud segíteni, akik segítség nélkül nem tudnának teljes életet élni” – fűzte hozzá.