A színművészet világában (is) nagyban gátolja a szabad megnyilvánulást az úgymond píszí üzenetek (genderizmus-szivárványosság, nemzetellenesség, antiklerikalizmus stb.) közvetítésének már-már beteges kényszere, valami nagy-nagy felszabadulásra lenne szükség ahhoz, hogy újra izgalmasabb és vonzóbb legyen beülni egy-egy előadásra, bár mi magyarok azért élen járunk ezen a téren is – fogalmazódott meg többek között a Váci Polgári Estek sorozat februári rendezvényén, amelynek keretében Vidnyánszky Attilát *, a Nemzeti Színház főigazgatóját kérdezhette bármiről Fábián Fédra háziasszony és Rétvári Bence országgyűlési képviselő, miközben azért nézői kérdések is belefértek.
A kárpátaljai származású vendég elárulta, hogy nagyjából már alig tizenévesen tudta, hogy rendező szeretne lenni, eredendően a film világában, de aztán az élet úgy hozta, hogy színházcsináló lett belőle, amiért nagyon hálás a sorsnak, a jó istennek.
Felidézte, hogy először – idehazából odahazába visszatérve – Beregszászban lett színigazgató, ahol nem kis kultúrdiplomáciai küzdelmek árán az 1990-es évek elején megalakíthatták a magyarság első és mindmáig egyedüli ottani kőszínházát, amelynek névadója végül nem más volt, mint az egyik legnagyobb magyar színészóriás, Sinkovits Imre, hiszen egy kis kocsmai kvaterkázás közben ő javasolta, hogy Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház legyen az intézmény neve – ez azért volt lehetséges, mert ukránul a nemzeti és a nemzetiségi kifejezés nem különül el olyan élesen, mint a mi jóval nagyobb szókincsű édes anyanyelvünkön.
Vidnyánszky Attila jó szívvel emlékezett meg itthoni feladatai közül a debreceni és az operett színházi rendezői időszakáról is, ugyanakkor határozottan kijelentette, hogy úgy gondolja, érzi: a Nemzeti Színház igazgatójának lenni a szakma csúcsát jelenti idehaza, ami hatalmas felelősséget ró az emberre.
– Immár több mint egy évtizede viselhetem ezt a felelősséget, és itt is elmondhatom, hogy újra benyújtottam a pályázatomat a folytatásra, mert úgy érzem, hogy öt évig még biztosan tudnám vállalni a feladatot a mostani lelkesedéssel, szellemiséggel, küldetéstudattal – fogalmazott szinte kérdés nélkül a nemzetközileg is elismert színházi szakember.
Arról is megemlékezett, hogy a szomszédban dúló háború miatt egy éve összeszövődött a kezdeti, beregszászi színházcsináló hőskor és a Nemzeti Színház története, hiszen
befogadhatták az ottani társulatot, többeket a kényszerű frontra vonulástól megmentve egyúttal.
A közeljövőről szólva Vidnyánszky Attila említést tett az idén hazánkban tartandó színházi olimpiáról, aminek rendezési lehetőségét óriási elismerésnek és kihívásnak nevezte, nem csupán sejtés szintű várakozása szerint biztosan lesznek, akik olyan előadással érkeznek, amellyel kritizálni akarják hazánkat a világpolitikában képviselt álláspontja miatt, de szavai
szerint nálunk ez is belefér.
– Más kérdés, hogy próbálnánk meg mi másokkal szemben kritikus hangvételű produkciót színpadra állítani másutt, könnyen lehet, hogy letiltanának, de nem ragozom ezt tovább, ennyi is elég a befogadóképesség érzékeltetésére – mondta a vendég.
Természetesen az országjáró Déryné-program és a helyi színházügy is szóba került, s itt Vidnyászky Attila nagyon fontos segítőjének, közvetlen munkatársának nevezte Kis
Domonkos Márkot, a Váci Dunakanyar Színház alapító igazgatóját, programigazgatót és fesztiválszervezőt.
– Tudják, nagyon nagy dolog volt, hogy Vác már ott tartott néhány éve, hogy a teátruma bekerülhetett volna a kiemelt státuszú színházak körébe, nagyon sajnálatos, hogy a mostani városvezetés ezt a lehetőséget egész egyszerűen eldobta – mondta Vidnyánszky Attila.
De hogy azért pozitív legyen a végkicsengés, megemlítette: a megváltott belépők számán alapuló nézőszám kivetítés alapján Magyarország dobogós helyen van a színházba járás vonatkozásában is, a lakosságszám arányában csak Észtország és Izland előz meg bennünket, tehát még lehet fejlődni, javítani, előrébb lépni, legalábbis egy kicsit.
* Vidnyánszky Attila (Beregszász, 1964. március 8. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas kárpátaljai származású magyar színházi rendező, filmrendező, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (2008. december 4-étől Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) alapító igazgatója és művészeti vezetője.
Munkássága során sajátos, a naturalista-realista színházi hagyományokkal és a polgári színház esztétikájával is szembehelyezkedő, különleges színpadi nyelvet hozott létre, melyet ő a „költői színház” terminussal határoz meg.