A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata rendelte el. Ennek értelmében minden év február 25-én megemlékezünk a kommunizmus áldozatairól.
A váci jobboldal is tiszteletét tette az áldozatok váci emlékműve előtt.
Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték, ahol nyolc évet töltött fogságban, először a Gulagon, majd 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.
A kommunizmus fekete könyve becslések és levéltári kutatások alapján körülbelül 100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát az egész világon.
Kelet-Közép-Európában az éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által elhunyt áldozatok száma eléri az egymilliót, de a rendszer áldozata az is, akit börtönbe zártak, vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek, vagyis mindenki, akit a szabad cselekvés és választás lehetőségétől megfosztottak, testileg és lelkileg megnyomorítottak. (WIKIPEDIA)
***
Mécseseket gyújtottak a meghurcolt, meggyilkolt, dr. Brusznyai Árpád emléktáblájánál is dr. Rusvay Tibor hozzátartozói – adták hírül a rokonság közösségi oldalán.
Tibor és Árpád, akik együtt tanultak az Eötvös Kollégiumban, később Vácott leltek házastársakra. Mindketten a „bűnben fogant Kádár-rendszer” áldozataivá váltak. Dr. Brusznyai 268 sorstársával együtt a gyilkosok áldozata lett, dr. Rusvayt börtönbe zárták, és évtizedekig, nap mint nap emlékeztették: csupán megtűrt vagy!
Mindkettőjük közös bűne annyi volt: nem fogadták el a proletárdiktatúrát. Áldozatok voltak,
- dr. Brusznyai Árpád vértanú,
- barátja, Tibor pedig egy börtöntöltelék…
Az Isten nyugosztalja őket!