A VÁCI BIZONYULT A LEGFORGALMASABB VIDÉKI VASÚTÁLLOMÁSNAK A MÚLT ÉVBEN

Tavaly mintegy 699 millió utazásról gondoskodott a MÁV-Volán-csoport. Idén a közösségi közlekedés térnyerésének további lendületet adhat az üzemanyagárak emelkedése, a decemberben életbe lépett, a korábbiaknál is utasközpontúbb új menetrend, a teljessé vált 40 darabos KISS motorvonatflotta és a szinte már csak korszerű motorvonatokkal kiszolgált elővárosi vasúti forgalom. Továbbá a Volánbusz 2018 óta több mint 1800 új és komfortos járművel bővülő autóbusz-állománya is hozzájárulhat ahhoz, hogy még többen tegyék le az autót és válasszák a közösségi közlekedést – olvasható a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának a tavalyi évet összegző közleményében.

A MÁV-START járatain 2022-ben közel 97 millió, a MÁV-HÉV járatain 63 millió fizető utas utazott vonattal. Ez annak figyelembevételével is jó eredmény, hogy az év elején még éreztette hatását a pandémia és a korlátozások egy része, ám az utasforgalom már alig marad el a járvány előtti utolsó év, 2019 adataihoz képest.

Az otthoni munkavégzés számos munkakör esetében részlegesen azóta is megmaradt, ennek hatására – a MÁV-START adatai alapján – eltolódás mutatkozik a bérletvásárlások felől a menetjegyes utazások irányába. Más szempontból is a vásárlási szokások változása érzékelhető, ugyanis egyre nagyobb teret nyernek az online és önkiszolgáló felületek.

Az új díjtermékek népszerűsége is kedvezően alakult, például a Dunakanyar napijegyből a duplája, 3100 darab kelt el, annak ellenére, hogy sokszor nem volt hajózható a Duna az alacsony vízszint miatt.

A 2021-es egész szezon alatt elért évtizedes rekordnál is többen választották a MÁV-START járatait a Balatonhoz történő utazáshoz. A menetrendi fejlesztések, a gyakoribb eljutási lehetőségek, a korszerűbb járműpark is éreztették a pozitív hatásukat. A teljes szezon során több mint 3 millióan utaztak vonattal a tóhoz, vagy onnan tovább, illetve a balatoni állomások között.

A Nyugati tartja a legforgalmasabb pályaudvar pozíciót, ahol 18 millió utas fordult meg 2022-ben, az állomások közül kiemelkedik Vác 3,7 millió utasával, s szintén ugyanezen vonalon található a legforgalmasabb megálló, Dunakeszi-Gyártelep 2 millió utassal.