ÚJ TÁVLATOKAT NYITHAT A HATÁR MENTI KARITÁSZ SZERVEZETEK ERŐSÖDŐ EGYÜTTMŰKÖDÉSE

Egymás kölcsönösen adaptálható jó gyakorlatainak megismerése, a lehetséges határ menti együttműködés lehetőségeinek áttekintése volt a célja annak a közelmúltban tartott találkozónak, amelyen három szlovákiai egyházmegye – a nyitrai, a trencséni és a zsolnai – karitászszervezete képviseltette magát, elfogadva a Váci Egyházmegyei Karitász és a szervezet vezetője, Kovács Gábor meghívását.

Először tavaly ősszel, egy sárospataki háromoldalú – szlovák, ukrán, magyar – karitászvezetői találkozón merült fel, hogy a Váci Egyházmegyével határos szlovákiai egyházmegyék karitász szervezetei szívesen együttműködnének a magyarországi társszervezettel. A mostani váci találkozás az első ismerkedésre és a további közös tervek megfogalmazására adott lehetőséget. Ezen részt vett Juraj Barat (Nyitra), Igor Strycek (Trencsén) és Peter Bircak (Zsolna) egyházmegyei karitász igazgató, akiket elkísért Jákóczy László, a pozsonyi karitász munkatársa is, aki egyúttal a tolmács szerepét is betöltötte. A Váci Egyházmegyei Karitász részéről Kovács Gábor igazgató és Simon Kázmér igazgató-helyettes fogadta a vendégeket.

A szlovák egyházmegyei karitászok működésében a hangsúly az intézményfenntartáson és a szociális ellátás biztosításán van, ez jelentősen eltér a magyarországi gyakorlattól. Ezt a munkát – házigondozást, idősellátást, hospice ellátást is biztosítva – nagyon jó szakma színvonalon végzik, mély hittel és közösségi szemlélettel.

A magyarországi karitász fő jellemzője az önkéntesség. A szlovák kollégákat nagyon érdekelte az, hogy az egyház keretein belül hogyan lehet a szeretetszolgálatot önkéntes hálózaton keresztül működtetni és ezt az önkéntes tevékenységet hogyan lehet plébániai és egyházmegyei irányítással támogatni.

A találkozón áttekintették, hogy a Váci Egyházmegyében hogyan alakult az elmúlt 3 évtizedben az önkéntesség, hány csoport van, hogyan működik együtt az egyházmegyei központ a plébániákkal, milyen programokat bonyolítanak le, melyek ezeknek a sajátosságai.
Két nagyon eltérő profilú karitász csoport is be tudott mutatkozni: a Nógrád megyei kistelepülésen, Karancsságban működő helyi szervezet, a Bárka Karitász vezetője, Oláh Borbála egy új, fiatal generáció megjelenéséről beszélt, akik a táborokat, közösségi programokat szervezik.

Őt követte Juhász Bence, a Csömöri Szent Rita Karitász vezetője, aki a budapesti agglomerációban található tízezer fős településen végzett innovatív munkájukat mutatta be a vendégeknek. Mindkét csoport ugyanazon értékek és alapelvek mentén dolgozik, de más technikával gyűjtik az adományokat és másként sietnek a rászorulók segítségére.

Kovács Gábor igazgató elmondta, hogy a megbeszélés végén két fő irány rajzolódott ki a további együttműködésre. Lelki közösségi programokat fognak szervezni, amiben sokat tudnak tanulni a szlovákiai partnerektől. Vannak közös ünnepeik is, amelyeket együtt készíthetnek majd elő: ilyen például a szlovák búcsú Mátraverebély-Szentkúton, amely általában egybeesik a Váci Egyházmegyei Karitász önkénteseinek zarándoklatával. A közeljövőben fókuszban azonban elsősorban az önkéntesség fejlesztése lesz.

A következő találkozót az egyik szlovák egyházmegyei központban tervezik, ahol azt fogják áttekinteni, hogy a központ munkatársai és az önkéntesek hogyan, milyen módszerekkel segítik a rászorulókat, milyen képzéseket biztosítanak ehhez és mindezekből milyen tapasztalatokat lehet átadni.