Január 27–én, a holokauszt nemzetközi világnapján egy megemlékezésnek szánt bejegyzés jelent meg Vác város önkormányzatának oldalán. Eddig nem is volna semmi probléma. Csakhogy a szöveg az általánosságokon túl olyan utalásokat tartalmaz, amelyeket mostanában többször lehet olvasni elsősorban amerikai hírforrásokból. Ezek a megjegyzések alattomos módon persze, és nem nevesítve, de arra utalnak, hogy Magyarországon rendszerszinten tetten érhető egy bizonyos fokú elnyomó retorika, amely a holokausztot is megelőzte.
Mutatjuk, mire gondolunk. Szó szerinti idézet következik a bejegyzésből, amely korábban összefoglalja a holokauszt előzményeit, valamint a nemzetközi emléknap történetét. Aztán pedig jön ez az ominózus mondat:
„És itt kezdődik a mi felelősségünk, hiszen hetvennyolc évvel a koncentrációs tábor bezárása után, a XXI. század politikájában az elnyomó retorika ma is jelen van társadalmunkban. Az ellenségkeresés, a saját kudarcok miatti áldozathibáztatás visszatérő motívuma napjaink politikai kommunikációjának is.”
Kérdem én, a Vác Város Önkormányzatának kényelmes takarásában rejtőzködő szerzőt: ugyan mire tetszett itt gondolni?
Mert természetesen tudom, hogy ebben a szövegben egy árnyalatnyi utalás sincsen arra, hogy Magyarország jelenlegi vezetése netán elnyomó retorikát folytatna. Mint ahogy azt is tudom, hogy Vác város polgármestere kizárólag a csend, rend és a fegyelem nevében hozta meg első rendeletét, amelyben hatalmi szóval tiltotta meg minden, rendelkezési körébe tartozó dolgozónak a szabad véleménynyilvánítást.
És azzal is tisztában vagyok, hogy kizárólag politikai szükségszerűségből voltak kénytelenek összefogni azzal a Jobbikkal, amelynek elnöke 2012-ben még listázni szerette volna a szerinte állambiztonsági kockázatot jelentő izraeli-magyar kettős állampolgárokat a Parlamentben.
Akkor mégis kiről, miről szól ez a mondat? Hiszen Önök pontosan tudják, mit cselekszenek.
***
Utóirat
Hadd idézzük még ide Turai Jánosnak, a váci zsidó hitközség elnökének néhány mondatát, amelyet a Magyar Nemzetben megjelent cikkében írt le.
„Nem tudom, hányszor kell még mondanom, hogy a nagy nyugati lapok szerkesztői is meghallják, de mondjanak már Európában és akár más kontinensen olyan országot Izraelen kívül, ahol a zsidók olyan biztonságban élhetnek, mint Magyarországon! A magyar zsidóság mind vallási, mind kulturális életének reneszánszát éli. Ezt az örvendetes tényt a hazai zsidó szervezetek felelős vezetői is megerősíthetik. Érdekes, de őket vagy akár engem soha nem kérdeznek meg a félrevezető cikkeket közlő lapok. Miért nem?”
MJP