Pilhál György a Magyar Nemzet tárcarovatában ezúttal a sorozatos botrányokba keveredő váci polgármestert tűzte tollhegyre. E kis írásban, a tollvégről kibuggyanó cseppnyi sötétlő kék tintában ott az egész zavaros tenger, amit Ilona asszony az eddigi áldatlan közéleti tevékenységével felkavart. A rövidke írásból, csak pár sort idézve ajánljuk szíves figyelmükbe a teljes cikket.
„2019-es megválasztása óta egymást érik a városban a botrányok.”
„Elsőre a saját fizetését emelte meg, majd a közterheket…”
„Ilona asszony saját engedélyéhez kötötte a városháza dolgozóinak a véleménynyilvánítást. Még a közösségi posztjukat is láttamoztatniuk kell, ha váci ügyekről írnak. Pedig lenne miről írni, beszélni.”
„Most például arról, hogy a Liszt Ferenc sétány 23. szám alatti épület lakói akár az ingatlanjukat is elveszíthetik, ha az építtetőnek nem sikerül megszereznie a fennmaradási engedélyt. Hogy ki az építtető? A polgármester asszony fiának a cége.”
„Hősnőnk hajdan újságíróként kereste kenyerét, a Népszabadság és a Magyar Narancs hasábjain addig ostorozta a hatalmi önkényt, mígnem beleszeretett.”
„Anyázni még szabad a városban – Ilona asszony kárvallottjai élnek is vele.”