VIVÁT VÁROSHÁZI VIP – A VÁCI VEZETŐK VÁLASZTÁSI ÍGÉRETÜK ELLENÉRE NEM MONDANAK LE A FŐTÉRI PARKOLÁSRÓL

Vác jelenlegi, megválasztott vezetői egykoron példamutatást ígértek a főtéri VIP-parkolás kapcsán, de ebből semmit sem tartottak be. Az urizálást közben egy sokkal magasabb szintre emelték!

Matkovich Ilona egykor azt mondta, hogy a tér az embereké, miközben a baloldali polgármester rendeletei után egy váci halandó már nem teheti be a „kerekét” a Főtérre.

Matkovich és csapata ezzel az álszent, képmutató magatartással újra palira veszi a választókat!

„A Belvárosnál maradva: ígéretünk szerint, elkezdődött az az intézkedéssorozat, amelynek eredményeként hamarosan megszűnhet az ott teljesen feleslegesen álldogáló autók tömege”

– írta Matkovich Ilona egykoron a főtéri VIP-parkolók jövőjére utalva 2019. november 23-án az Összefogás győzelmi mámorában.

Azonban azóta folyamatosan és rendszeresen ott parkolnak Matkovich, Ferjancsics, Inotay, Kiss, Matz-Molnár és más városházi „elöljárók” autói.

A baloldali vezetők kiváltsága maradt az urizálás e parkolóhelyek hiányától szenvedő városban.

Ehhez hasonlóan vérlázító az a képmutató kijelentés is, amit Inotay egyszer kifejtett, hogy

„bár lehetne sofőrje, de nem él vele, valamint NINCS VIP-parkoló a városháza előtt!”

Szerinte a városházi dolgozók közül kizárólag a kötetlen munkaidőben dolgozó, különböző bejárásokat végző alpolgármesterek autói állnak csak ott… N

Nézzük, mennyire állja meg e kijelentés az igazság próbáját!

Ferjancsics László, Inotay Gergely, Kiss Zsolt, Matkovich Ilona autói a főtéri VIP-parkolóban 2023. január 18-án – pedig nem ezt az urizálást ígérték!
Parkoló autók a közmeghallgatás napján 2022. december 12-én, a bal felső képen Rozmaring képviselő Váci Városfejlesztő Kft-s gépjárműje látható, amellyel a rendezvényre érkezett

Száz szónak is egy a vége, Matkovich azt ígérte, hogy ő és a holdudvara sohasem parkolhat a főtéren, de nem így lett!

Bármely váci, aki csak áthajt e téren, súlyos büntetésre számíthat. A váci igazság és törvényesség jelenleg így áll!

***

Így parkolnak ŐK!

KIÜRÜLT A VÁROSHÁZI VIP PARKOLÓ, VAGY MÉGSEM?

VÁC VEZETŐI PÉLDAMUTATÁST ÍGÉRTEK A FŐTÉRI VIP-PARKOLÁS KAPCSÁN, DE EBBŐL SEM LETT SEMMI – HÉTFŐI ÉS SZERDAI OLVASÓI KÉPEK

EGY ÉV SZÜNET UTÁN ÚJRANYITOTTÁK MATKOVICHÉK A VIP PARKOLÓKAT

ÍGY PARKOL INOTAY, AKINEK JÁRNA SOFŐR, DE NEM TART (EGYELŐRE)

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.