KEZDŐDHET AZ ÁTKELÉS EGY JOBB ÉLETBE, INDULNAK A RÉV-CSOPORTOK A HATTYÚ UTCÁBAN

Mint arról annak idején beszámoltunk, decemberben a szenvedélybetegségekből szabadulni vágyókat segítő szolgáltatásokat (kisközösségi foglalkozásokat vagy egyéni beszélgetéseket) kínáló új bázist létesített Hattyú utcai központjában a Váci Egyházmegyei Karitász. Azóta két csoport is összeverbuválódott. Január közepétől kezdődnek a heti vagy kétheti rendszerességű foglalkozások.

Tehát a váci RÉV Szenvedélybeteg-segítő Központba szeretettel várják azokat az érdeklődőket, akik szeretnék megelőzni a függőség kialakulását, vagy problémásnak érzik alkoholfogyasztásukat, de nem tartják magukat függőnek, illetve azokat is hívják, akik családtagjaik között tapasztalják az alkoholfüggés jeleit, de nem tudnak hová fordulni.

A jelentkezések alapján a terv szerint minden hétfőn lesz életvezető csoportfoglalkozás az alkohol problémában érintettek számára.
Ezen túlmenően kéthetente keddenként hozzátartozói csoport foglalkozások lesznek a központban családtagok számára, akik keresik családjuk gyógyulásának útját.

A csoportokhoz előzetes időpont egyeztetést követően, személyes beszélgetés után lehet csatlakozni, a megkereséseket Szegleti Katalin, a központ munkatársa fogadja.
Kapcsolat: Tel: 06-30-716-56-74; email: rev@vaciegyhazmegye.hu.