VÁCI DUMASZÍNHÁZ SZIVÁRVÁNYOS MÓDRA, AVAGY VAN, KI TÖBBRE NEM, CSAK JELSZAVAKRA GONDOL

A szivárványos önkormányzati összeszorulás tagjai időről-időre sorra helyszíni sajtótájékoztatókat tartanak városrészenként a maguknak tulajdonított kisebb-nagyobb (a 2019. óta ketyegő időben évről-évre egyre kisebb) eredményekről, hogy a jobbára mikrofonállványként működő helyi hivatalos média beszámolhasson az önfényezéseikről.

Ennek most, az új év elején különösen sűrű szezonja van. Viszont ezeknek a tájékoztatóknak bizony egyre kevesebb a közük a rögvalósághoz.

Archív fotó, illusztráció

Persze jó, ha az egyes körzetek képviselői rendszeresen számot adnak az elvégzett munkákról. Itt nálunk viszont az a nagy baj, hogy a Matkovich Ilona polgármester ösztöneinek kiszolgáltatott, ebből következően (is) csekély lobbierejű önkormányzat égisze alatt alig van számottevő elvégzett munka, ugyanakkor az érintett képviselők ezeket a jobbára kötelező feladatnak tekinthető ténykedéseket úgy próbálják kommunikálni, mintha szinte csakis a saját érdemük lenne. Zebrafestéseket, parkolóhely kijelöléseket, buszmenetrend változtatásokat próbálnak komoly eredményként becsomagolni, megetetni a választópolgárokkal.

Ugyanakkor igazán számottevő építő beruházásról egyetlen árva körzetből sem tudnak beszámolni, még a Budapesti főút, a Rádi út egy-egy szakaszának felújító aszfaltozása, a
Márvány-tér átgereblyézése sem olyan munka, amiért melleket lehetne döngetni, sőt, ez utóbbi komoly csalódás sokaknak.

Egyvalamiben, jelszavakban viszont nincs hiány, az ország egyik legkevésbé hatékony városvezetőjének, a szocialista indíttatású, de baloldaliságát már rég sutba dobó Kiss
„Tegyünkrendet” Zsolt alpolgármesternek köszönhetően itt van nekünk egy újabb, felmelegített lózung, miszerint „Teret a rendnek, rendet a térnek!”

Tudják, hölgyek-urak ezzel kapcsolatban sokaknak, sokunknak felidéződhet egy dalszöveg részlet, az Önök nagy kedvenceitől, hevenyészve ide is idézzük:

„…túl sok ember van, ki többre nem, csak jelszavakra gondol…”

Kitalálhatnak bármennyi jelszót, az mind kevés, és előbb-utóbb a helyi médiahengerezés is kevés lehet. A közpénzből fizetett helyi döntéshozóktól nem médiaszerepléseket várnak a választók. Hanem sokkal hathatósabb konkrét munkát, a másodvonalbeliektől pedig leginkább az érdekeik kérlelhetetlen képviseletét, akár a városvezetői főhatalmasságok maffiájával szemben is.