A karácsonyi ünnepkör mindig visszatérő kiváló alkalom arra is, hogy bárki segítséget nyújtson, ajándékot adjon nálánál rászorulóbbaknak úgy, hogy nem vár érte semmilyen viszonzást.
Az idén száz éves Váci Reménység Egyesület mindig megragadja az ilyen alkalmakat, így ezúttal is megemlíthetjük azt az év végi hagyományukat, hogy közvetlenül az ünnepnapok előtt – úgymond kalákában – tartalmas babgulyást főznek a sporttelepen, nem keveset, hanem olyan sokat, hogy minél többeket megvendégelhessenek a finom étellel.
A főszakács már hosszú évek óta a VRE alapítványának kuratóriumi tagja, dr. Oroszi Sándor, akinek kukta csapatát javarészt a cserkészek adják.
Természetesen az idén sem maradt el ez a szeretetvendégség, amiből számos adag étel jutott többek között a hajléktalanszálló ellátottjainak illetve a deákvári enni adok-enni kapok konténerdobozba is.
Korábban beszámoltunk arról, hogy a hamarosan a híres váci múmiák megtalálásának történetén alapuló Memento Mori című filmben is látható Kamarás Iván színművész az adventi időszak elején tippeket kért közösségi médiás oldalán, hogy kiket lephetne meg igazán fontos ajándékkal – nos, legújabb beszámolója alapján bőven kaphatott súgást.
„Beszámoló egy karácsonyi csodáról. Zitát egyedül neveli nagymamája, nagyon-nagyon nehéz körülmények között élnek. A kislány gyerekkora óta súlyos szembetegséggel küzd, ha nem kap megfelelő szemüveget, meg is vakulhat. Hálásan köszönöm az Optic Worldnek, hogy ma kiválaszthatta álmai keretét, ami január elejére már el is készül számára.
Csodákkal teli karácsonyt kívánok mindenkinek, az én szívem már tele!” – posztolta december 21-én Kamarás Iván.