Az „Akik szeretik a Börzsönyt elnevezésű közösségi médiás oldalon is olvasható az az összefoglaló, amelyet Kenyeres Oszkár, a számos rangos díjjal elismert Hazajáró című honismereti ismeretterjesztő tévéműsor alkotógárdájának egyik főszereplője, a VRE természetjáró szakosztályának vezetője adott közre mint vizuális történetmesélő a börzsönyi kiránduló-útvonalakon az ősz folyamán elvégzett nagyszerű munkáról.
„»A Börzsöny megragadja még azok lelkét is, akik nem kimondottan rajongói a természetnek; nem találjuk egyhamar párját más középhegységben, mely olyan romantikusan szép volna, mint a mi Börzsönyünk. Szépségeit, bár bőven vannak, keresni kell. Hegyi patakok, zöldmohás sziklaoltárok, zúgó erdőrengetegek fölé magasló bércek, várromok, drámákat jelző keresztek állítanak meg itt is, ott is. Vannak füves hegycsúcsai, ahonnan ujjongó életörömmel tekinthet végig az ember; és vannak zord, sötét völgyei, ahol emberi gyarlóságunk érzete belénk fojtja a szót; ezernyi titkos szentélye, ahol a természet könyve nyitva fekszik előttünk, hogy olvassunk benne.« (Szentgyörgyi Sándor, 1926)
Nem mi mondtuk, de mi is mondhattuk volna. Mert hiába jártunk be annyi messzi tájat, számunkra mindig is az a hegység lesz a legkedvesebb, ahol születtünk és ahol első túráinkat tettük. Sokszor meséltünk már arról a katartikus pillanatról, amikor először megpillantottuk a felvidéki hegyek, köztük a Magas-Tátra ormait a csóványosi geodéziai mérőtoronyból. Akkor eldőlt a sorsunk: hamarosan ott találtuk magunkat a Polyánán, a Chopokon, a Krivánon, majd Európa egyre távolibb hegycsúcsain.
Persze már akkor tudtuk, hogy legyen bármilyen nagy élmény a Gran Paradiso vagy a Mont Blanc megmászása, a mi természetjáró szívünk itt dobog a börzsönyi kalderában. (Talán ezért is itt készült az első anyaországi Hazajáró epizódunk is.)
Megismertetni, megóvni és megszerettetni – ezt a három jelszót tűztük zászlónkra, mikor 1999-ben megalapítottuk a Börzsöny Akciócsoportot. Gyakran járva a Felvidék hegyeit, irigykedve figyeltük, hogy a Nagy-Fátrától a Csergőig, a Kis-Kárpátoktól a Vihorlátig mindenütt egységes útbaigazító táblák segítik a túrázókat. A csonkahoni hegységekben csak elvétve láttunk erre példát, így a sokrétű tevékenységünk »zászlóshajója« a „»táblázás« lett. Két sikeres pályázatnak köszönhetően 2001-ben, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal közösen fogtunk hozzá az »Országos Kéktúra« börzsönyi szakasza és a frekventált helyek betáblázásához, amely munkába az Ipoly Erdő is besegített.
Az elmúlt két évtizedben sem hagytuk sorsára ezeket az oszlopokat, 2011-ben például minden még meglévő táblánkat felújítottuk, ám már nagyon időszerű volt egy nagy ráncbaszedés. Így értünk el 2022-be, mikor a Váci Nemzeti Kör sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelőhöz. Mertünk egy nagyot álmodni, így a meglévő táblák felújítása mellett arra gondoltunk, hogy betáblázzuk a Börzsöny vulkántúra útvonalát, oszlopok kerülnek a könnyen benézhető jelzésváltásokhoz.
Első lépésben megterveztük a táblákat, amit a diósjenői székhelyű Dekornet Bt. gyártott le nekünk. (A színesfémgyűjtők miatt ezek a táblák már műanyagból készültek.) Körülbelül egy hét volt, míg lefestettük a műanyag alá kerülő fatáblákat.
A pályázati pénz pont eddig tartott, innen már az önkéntesek szabadidejétől és energiájától függött, hogy a táblák mikor kerülnek ki a terepre. A legbüszkébbek talán arra vagyunk, amilyen széles összefogással valósult meg ez a terepi munka 2022 őszén. A nemzeti park természetvédelmi őrétől az erdészig, a helyi civil egyesületektől a falusi járókelőig nagyon sokan segítettek be alapcsapatunknak, így talán elmondható, hogy ezek nem a mi oszlopaink, hanem minden olyan túrázóé, egyesületé, szervezeté, aki a Börzsönyre otthonaként tekint.
Minden oszlopunk »ősatyjánál«, Királyréten láttunk munkához, ahol a DINPI munkatársai voltak segítségünkre; Nagy-Hideg-hegyen és a Csóványoson az arra járó túrázók segítettek be, és kapkodták el relikviának a lekerülő régi táblákat; Szokolyán a fél falu megmozdult, mikor lemerültek a csavarbehajtóink akksijai. A nehézségek leginkább a nehezen megközelíthető helyeken szaporodtak meg: sok helyen olyan jó minőségű volt a régi oszlop, hogy vétek lett volna kivenni; ezekre a helyekre létrát kellett cipelni, hogy elérjük az oszlop tetejét. Ahol új oszlop kellett, ott új lyuk is dukált: a legkövesebb hely címet a Kőkorsó-bérc, a legagyagosabb talaj díjat a Béla-rét nyerte, utóbbinál minden lefelé ásott centi ajándék volt. Valahova háromszor kellett visszamenni, mert vagy az eső zavart haza bennünket, vagy az akksik merültek le.
Összességében 38 helyszínen 224 táblát tettünk ki. Ez 38 kirándulást jelentett, 38 remek helyet, 38 börzsönyi élményt. Vénasszonyok nyarán indultunk, az első hószállingózás idején végeztünk, így szinte napról-napra élhettük meg az ősz legszebb pillanatait, már csak ezért megérte.
Köszönet Csapó Tünde Ágotának, ifjabb és idősebb Darnai Árpádnak, Fórizs-Kun Eszternek, Károly Viktóriának, Kenyeres Vandának, Pávó Emesének, Stircula Enikőnek, Tarjányi Nikolettnek; a Börzsönyi Tigriseknek, Dobrocsi Lénárdnak, Fábián Gábornak (Rétság), Ferencz Istvánnak, Havasi Norbertnek, Jámbor Lászlónak (Katalinpuszta), Kiss Bonifácnak és édesapjának, Kiss Gergőnek (Dekornet), Kiss Csabának, Konopás Attilának, Kovács Tamásnak (Nógrád), Marton Zoltánnak (Diósjenő), Moys Zoltánnak, Obrecsány Zsoltnak, Stircula Ákosnak, Stircula Józsefnek és Szúnyog Jánosnak (Szokolya). Köszönjük a remek törökmezei akácoszlopokat Nagy Lászlónak, a szokolyai segítséget Németh Csabának, a kóspallagi és kisinóci önzetlen munkát Pávó Balázsnak, Sorecz Jánosnak és Sorecz Szabolcsnak. Külön köszönet mentorunknak, Darányi
Lászlónak! És persze a Váci Nemzeti Körnek, amely egyesület nélkül ez a táblázás nem valósult volna meg. Nem utolsó sorban pedig az alapcsapatnak: idősebb és ifjabb Fűri Lászlónak, a márianosztrai Markovics Lajosnak, Pintér Jánosnak és a szobi Sziva Zoltánnak.
Most némi pihenő következik, de »márciusban újrakezdjük«, immár csakis indokolt helyszíneken, hisz mindenhol nem szeretnénk civilizációs nyomot hagyni és »összeemberezni« a börzsönyi ősvadont.”