A REMÉNYSÉGNEK KÖSZÖNHETŐEN ÚJRA VAN JÉGPÁLYA VÁCON, BEJÁRAT A HONVÉD UTCA FELŐL

Már az első napok bizonyítják: az idén 100 éves Váci Reménység Egyesület bizony nagy hiányt pótol azzal, hogy jégpályát létesített a Vanyek Béla Sportcentrum Honvéd utca felőli oldalán, a dobókörnél.

Az elkövetkező hetekben folyamatosan hírt adunk a pályával, annak használatával kapcsolatos információkról, íme az első hírcsokor:

  • Létrejött egy „Jégpálya Vácon” elnevezésű csoport a közösségi médiában, a leghamarabb itt lehet értesülni minden újdonságról.
  • Információink szerint egyelőre sokan úgy érkeznek, hogy a sportcsarnokon át szeretnék megközelíteni a pályát, de oda a létesítmény Honvéd utcai oldalánál lévő ideiglenes bejáraton át lehet betérni.
  • A 15 x 22 méteres Reménység jégpálya 2023. 02. 15-ig biztosan üzemel, ha az idő engedi, még egészen február végéig nyitva lehet.
  • Megérkeztek a bérelhető korcsolyák.
  • Már bérlet is kapható a rendszeres korcsolyázáshoz.
  • Minden nap este kilenc óráig várja a vendégeket a koripálya a Vanyek Béla Sportcentrumban.
  • A büfében lángos, lepény, meleg tea és forralt bor kapható.