AZ ÚJ MENETREND ÉLETBE LÉPÉSÉVEL ÚJRA VAN VASÚTI ÖSSZEKÖTTETÉS VÁC ÉS ASZÓD KÖZÖTT

December 11-től új menetrendet vezetett be a MÁV-START, a Volánbusz és a HÉV.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iránymutatásai alapján előkészített szokásos éves decemberi menetrendváltás új, utascentrikus szemléletet hordoz, és újabb fejlesztésekkel használja ki a MÁV-Volán-csoport integrációjának előnyeit. A közösségi közlekedés versenyképességének egyéni közlekedéssel szembeni javítása érdekében az utazási szokásokhoz még jobban igazodó, összehangolt vasúti és buszos menetrendek teszik vonzóbbá, szerethetőbbé a vonattal, busszal utazást.

A legfőbb újdonságok az észak-pesti elővárosi térségben élők utazását könnyítik meg, melyet a hatvani vonal felújítása, valamint a Kőbánya-felső állomás és a Keleti pályaudvar között megépített harmadik vágány tesz lehetővé.

A vasútvonalak csaknem harmadát érintik a menetrendi vagy éppen tarifális fejlesztések, az utasok kényelmét pedig – a várhatóan jövő év elejére teljessé váló – 40 darabos KISS
motorvonatflotta és a Volánbusz 2018 óta több mint 1800 új járművel bővülő autóbuszflottája is szolgálja.

A járványhelyzet okozta 20-30 százalékos visszaesést követően az utasszámok már közelítenek 2019 első kilenc hónapjának adataihoz, akkor közel 103 millióan választották a
vasúti utazást, míg idén szeptember végéig 96 millióan utaztak vonattal belföldön. A távolsági közlekedésben már meg is haladta az utasszám a járvány előtti mértéket. 11,5 millió
utas utazott a MÁV-START távolsági járatain idén január és szeptember között, többen mint 2019-ben.

A hatvani vonal felújítása révén markáns módosítások, az észak-pesti agglomerációban élők számára kedvező újdonságok jelennek meg:

Az észak-pesti elővárosi térségben az autóbuszok az új munkamegosztásban elsősorban rá- és elhordó funkcióval kapcsolódnak a vasúthoz.

Gödöllőről, Bagról, Hévízgyörkről, Galgahévízről, Turáról, Aszódról, Kartalról, Vesegről, és további dél-nógrádi településekről új járatok indulnak Újpest-Városkapu végállomással csúcsidőben 30 percenként, hiszen a térségből sokan utaznak Észak-Pestre. Ezáltal Újpesten az M3-as metróra, továbbá Újpalota és a Mexikói út felé is kedvezőbb átszállási lehetőség nyílik. Budapest más területei felé pedig a Keleti pályaudvarra érkező, gyakrabban közlekedő vonatokat ajánlja a vasúttársaság, melyekről az M2-es és M4-es metró is elérhető.

A budapesti agglomerációnak az egyik nagyon fontos szeletében, a hatvani vonal mentén létrejön a teljesen integrált MÁV-START, Volánbusz, HÉV tarifaközösség.

A vasúttal és autóbusszal utazók számára kedvező áron (a korábbi közvetlen Budapest irányú buszos eljutás költségeit nem meghaladó, bizonyos megállóhelyektől történő utazás esetében a jelenlegi vasúti bérletárakhoz képest jelentősen olcsóbban) közös bérlettel nyílik lehetőség a vonatok, a H8-as HÉV és az autóbuszok együttes igénybevételére a Budapest és Gödöllő – Szada, a Budapest és Gödöllő – Valkó – Vácszentlászló – Zsámbok, a Budapest és Aszód, a Budapest és Gyöngyös, valamint a Budapest és Bag – Hévízgyörk – Galgahévíz – Tura viszonylatok esetében.

Vác és Aszód között december 11-től újraindult a személyszállítás a 77-es vonalon, amely 2009 óta szünetelt. 7 pár S77-es jelzésű vonat közlekedik naponta – elsősorban a diák és hivatásforgalmai igényeket kiszolgáló menetrendi struktúrában.