SZALAI ATTILA VEZETŐEDZŐT KOVÁCS PÉTER VÁLTJA A VVLSE ELSŐ CSAPATÁNAK KISPADJÁN

Szűkszavú közleményben arról számolt be kedden közösségi médiás oldalán a Vác Város Labdarúgó Sportegyesület, hogy a Pest megyei első osztályú labdarúgó bajnokság őszi-téli szakaszából még hátralévő utolsó, szombati mérkőzésén élcsapatuk már nem Szalai Attila vezetőedző irányításával fogadja a Gödöllő gárdáját.

Így szól a közlemény: „Klubunk elnöksége hétfőn úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg felnőtt csapatunk vezetőedzője, Szalai Attila év végén lejáró szerződését, sőt, már a december 10-i, Gödöllő elleni bajnokin sem ő irányítja az együttest.
A Vác VLSE köszöni Szalai Attila váci futballért végzett munkáját, erőfeszítéseit és további sok sikert kíván edzői pályafutásához!
A szombati, Gödöllő elleni mérkőzésre U14-es csapatunk edzője, Kovács Péter és U19-es együttesünk trénere, Burzi Attila készítik fel a csapatot – Kovács Péter mint vezetőedző, Burzi Attila pedig mint másodedző.”
A VVLSE első csapatának, s ezzel városunk labdarúgó élcsapatának a bajnokság első felében mutatott teljesítménye alapján nem lehet csodálkozni ezen az edzőváltó fejleményen, hiszen a gárda jelenleg olyan helyzetben van, hogy a Pest megyei első osztályban való bennmaradása is erősen kérdőjelessé vált.