A HÉTEN ÜNNEPÉLYESEN IS MEGNYITOTTÁK A BAPTISTA ÚJ ESÉLY KÖZPONTOT A GALCSEK UTCÁBAN

Mint arról elsőként beszámoltunk, a Baptista Tevékeny Szeretetmisszió lassan másfél hónappal ezelőtt a Galcsek utcában megnyitotta huszonhetedik (elsősorban szenvedélybetegek nappali ellátására hivatott) Új Esély Központját – a héten elérkezett az intézmény ünnepélyes átadásának ideje is.

Meláth Attila, a helyi baptista gyülekezet vezetője üdvözlése után Alföldi Erika, a BTESZ regionális vezetője elmondta: az elmúlt másfél hónapban már eljutottak oda, hogy Remenár Mónika nappali ellátásvezető irányításával és négy terápiás munkatárs részvételével számos szolgálatot-szolgáltatást elindítottak, s egyre több rászorulóval vannak napi kapcsolatban, a létszám jelenleg már mintegy hatvan fő.

Mile Ferenc, a Baptista Tevékeny Szeretetmisszió elnöke elmondta: volt egy családi élethelyzetük, amikor édesapja egészségi állapota – súlyos függőségi gondjai miatt – már-már végletesen leépült, amiből következően kórházba került, ekkor az orvosok csak nagyjából fél évet adtak neki, de amikor a fia megörvendeztette a hírrel, hogy családalapítás előtt áll, talpra állt, még tizenkét esztendeig élt, miközben három unoka cseperedését is láthatta, csak a negyedik érkeztét nem élte meg.

– Akkor azt gondoltam, hogy ha egy örömhír mondattal ennyit tud segíteni az ember, akkor ezt küldetésnek lehet tekinteni. Így aztán jeles közgazdász diplomával a zsebemben nem a multi szektorban helyezkedtem el, hanem elindultam társakkal ezen a missziós úton.

Az elmúlt húsz év alatt mára odáig jutottunk, hogy mindig jött a következő lehetőség, mostanra a BTESZ 16 ezer rászorulóval van kapcsolatban valamilyen szociális ellátási formában, 1000 főállású dolgozóval. Mivel a szükségletekre reagáló szociális szervezetként definiáljuk magunkat, és a covid kirobbanásakor láttuk, hogy a hátrányos helyzetű rétegeket halmozottan súlyosan érinti maga a betegség, illetve a vele járó létbizonytalanság, azt mondtuk: ezeknek az embereknek kell egy új esély.

Előbb létrehoztunk két regionális bázist, később elhatároztuk, hogy öt-hét telephelyet kívánunk megnyitni, ahol szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek nappali ellátását biztosítjuk, ami egyébként kötelezően ellátandó önkormányzati feladat lenne, de nagyon sok érintett helyhatóság nem jutott még el a megoldásig, tehát olyan helyekre mentünk, ahol emiatt szívesen fogadtak minket, és Vác is ilyen hely volt, illetve nem volt más jelentkező a feladatra.

Ez most a huszonhetedik Új Esély Központ és a cél, hogy régiónként hét ilyen intézményben segíthessünk a rászorulóknak

– számolt be missziós tevékenységük kiteljesedéséről Mile Ferenc.

Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy még egyetemista korában önkéntes feladatokat vállalt a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió égisze alatt, és ebből a korszakából megmaradt benne egy minden időben tettekre ösztönző mondat, miszerint

a nagyon nehéz helyzetbe került emberek közül túlnyomóan sokan nem tudják kihúzni önmagukat a a gödörből, hanem külső segítségre van szükségük.

– Persze a talpra álláshoz elengedhetetlen a személyes döntés, de ez sok esetben kevésnek bizonyulhat, ugyanakkor, mint azt megannyi tiszteletre méltó hétköznapi életpélda mutatja, a segítő feladatot csak mély lelkiséggel, a leggyakrabban hitből fakadóan lehet vállalni – fogalmazott Rétvári Bence.

Az előtte szólóhoz kapcsolódva visszautalt arra, hogy amiként halmozottan nagy veszélyt jelentett a covid a hátrányos helyzetűekre, úgy a mostani háborús inflációs gazdasági válság is bizonytalanná tette a világunkat, tehát még nagyobb szükség van a segítő szolgálatokra, mert jó ha van még egy hely, ahova oda lehet fordulni, ha minden kötél szakad.

„Kívánom, hogy sok-sok újra megadott, és jól megélt esély legyen az, ami ennek az intézménynek is a jövőjét kikövezi, hogy sokan, akik betérnek, pár hónappal később saját lábukra álljanak, megszabaduljanak függőségüktől, attól, hogy az állandó sóvárgás uralja az életüket” – zárta köszöntőjét a képviselő.

Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke egy Ézsaiás próféta könyvéből vett igehely felolvasása után a többi között megfogalmazta: ahogy a felolvasott rész, úgy az egész Szentírás elejétől a végéig arról szól, hogy

az Isten új esélyt akar adni az embernek minden időben, úgy, hogy ne ragadjunk a múltban, ne cipeljük annak nyomasztó terheit, hanem akarjuk a változást, a jobbulást.

Az államtitkár szavaira visszautalva kiemelte: szükség van a saját erőre, külső emberi támogatásra is, de mindenekelőtt ember feletti segítségre van szükség, és ezt Isten hozzá tudja tenni.

Inotay Gergely alpolgármester felidézte az első találkozást a BTESZ vezetőivel, aztán a helykeresés nehézségeit, mert hát konkrét feltételeknek megfelelő bázist kellett találni az új intézménynek, és amikor már-már lemondtak a tervről, akkor eladóvá-kiadóva vált ez a Galcsek utcai ingatlan, ami – átfogó átalakítást követően – minden szempontból kiváló Új Esély Központtá válhatott.