PETŐ CSILLA: VÉGRE SZAKMAILAG KOMPETENS, A SZÜLŐKET PARTNERKÉNT KEZELŐ INTÉZMÉNYVEZETŐ KERÜLJÖN A „KÖLCSEY” ÉLÉRE!

A konzervatív képviselőnő a szerda délelőtti sajtótájékoztatóján kormánypárti frakciója nevében is hangot adott annak, hogy az önkormányzat baloldali többsége igyekezzen elkerülni egy újabb súlyos hibát, hogy az eddig Sívóné által vezetett, megtépázott hírnevű Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményét összevonja további két másikkal. Pető Csilla, a képviselő-testületben szakemberként eddig is az egyik szószólója volt annak, hogy mekkora gondok voltak ebben a gyermekintézményben, ő volt, aki rendszeresen nevén nevezte a volt igazgatónő szakmaiatlan ámokfutását, és sajnálatosan mindvégig süket fülekre talált a mindent jobban(is)tudó baloldalon. Mivel nem csak kormánypárti képviselőként, hanem váci szülőként és szakmabeliként is szívén viseli az intézmény további sorsát, ezért az alábbi rövid videóban osztotta meg aggodalmát és javaslatát a váci Fidesz közösségi oldalán:

„Szeretném a sajtó nyilvánosságát megragadni arra, hogy a baloldali többségű városvezetést megkérjem, hogy fontolják meg azon döntést, mely szerint a Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményét két másik szociális intézménnyel szeretnék fuzionáltatni, hogy nehogy egy újabb szakmaiatlan döntés következzen, amelynek a gyerekekre nézve a következményei beláthatatlanok.

A kormánypárti képviselőknek a javaslata az lenne, hogy egy olyan szakmailag kompetens, a szülőket partnerként kezelő intézményvezető kerüljön a Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye élére, aki nem más, mint a Tenczel Ferencné.”