A REGŐCZI-KÁPOLNÁBA ÉRKEZIK A MÁRIA ÚT EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUSI KIÁLLÍTÁSÁNAK VÁNDORTÁRLATA

A minimum egyháztörténelmi jelentőségű 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjának gazdagításához a Mária Út védnökei, aktivistái, támogatói is hozzájárultak, többek között azzal, hogy összeállítottak egy bőséges kiállítási anyagot. A Csíksomlyó és Mariazell közötti tájegységeket összekötő lelkiségi útvonal menti szentkutakat bemutató tárlat azóta vándorkiállításként zarándokol. És a jövő héten Vácra, a Regőczi-kápolnába érkezik.

A november 18-án pénteken 18 órai kezdettel tartandó megnyitón közreműködik a Fehérek temploma Szent Domonkos kórusa és a Váci Ifjúsági Fúvószenekar is.

Köszöntőt mond Sölch Gellért helyettes államtitkár és Romanek Etelka, Esztergom korábbi polgármestere, a Mária Út elnökségi tagja, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés alelnöke.

Mint ismeretes, a Mária Út útvonala áthalad Vácon is, tehát városunk ugyancsak fontos állomása ennek a zarándokútnak.