ŐRÜLT ÖSSZEGEKET KÖLTENEK BALOLDALI ÜGYVÉDEKRE MATKOVICHÉK

Ezekben az ínséges időkben, a megszorításokkal és bezárásokkal sújtott Vácott meglehetősen áttekinthetetlen meghatalmazással, búsás javadalmazásért – óránként ÖTVENEZER forintért! –, elemzi Magyar György ügyvédi irodája a jelenlegi baloldali vezetésű városunk Kúria előtt fekvő ügyének periratait – írtuk meg nemrégiben az adatRADAR nyomán. Most egy újabb ügyet derített fel a lap: havi, legfeljebb 8 óra munkával keresett eddig több mint 1,5 millió forintot Vácon a baloldalhoz több szálon kötődő Dr. Gönczi Gergely. A város baloldali polgármestere, Matkovich Ilona azzal bízta meg, hogy segítsen neki eldönteni, KIT ÉRDEMES BEPERELNIE A VÁROSÁBAN, ahol nagy szüksége van arra, hogy azt történjen, amit ő akar.

A polgármester szerint a végletekig kifosztott Vácon azért havi 8 óra munkával is jól keres az, akivel Matkovich Ilona az ellenfelei levadászására köt szerződést, és mindenképp jól adatolhatóan a baloldalhoz köthető az illető.

Az adatRADAR átnézte az adatigénylésére adott válaszokat azokról a szerződésekről, amelyeket Vác baloldali polgármestere Dr. Gönczi Gergellyel kötött. Eszerint Matkovich Ilona 2021. november 3-án, majd a megbízás lejártával, 2022. augusztus 31-én arra kérte fel az ügyvédet, hogy a

„Megbízó vagy Megbízó érdekkörébe tartozó személyek/szervezetek személyiségi jogainak megsértésével kapcsolatosan jogi tanácsadást nyújtson (különösen sajtó-helyreigazítás, sérelmi díj érvényesítése iránti peres eljárás, illetve ezzel kapcsolatos büntetőeljárás (rágalmazás, becsületsértés).”

A jogász feladata tehát az lett, hogy ALAPOS és MEGBÍZHATÓ CENZORKÉNT segítsen eldönteni, mi az a városházi politikust, illetve annak tevékenységét érő kritika, amely perelhető. Az első szerződés 120, a második 165 ezer forintban állapította meg Gönczi havi átalánydíját.

Elsőre talán Magyar doktoréhoz mérten nem nagy összegnek tűnik ez a szám, ám ezért a megbízottnak nem napi, hanem havi 8 órát kell dolgoznia – legfeljebb.

A teljesítési igazolások hiányában nem tudja az adatkérő hírportál, hogy pontosan hányszor és mennyi ideig konzultált az elmúlt egy évben Matkovich Ilonával, de a megállapodás értelmében 96 óránál nem többet. Vagyis

egy átlagos munkahelyhez viszonyítva bő két és fél hétnyi tanácsadással hozott össze több mint 1,5 millió forintot.

Az adatRADAR még megemlítette, hogy a fiatal ügyvéd korábban sem állt távol a politikától.

  • A baloldal választási bizottsági delegáltja 2018-ban, a józsefvárosi időközi polgármester-választáson,
  • majd 2019-ben már a Nemzeti Választási Bizottságban képviselte a Kétfarkú Kutyapártot,
  • 2022-ben pedig a Momentumot és a viccpártot ugyanott.
  • Gönczi Gergely emellett az egyik alapító szerkesztője az arsboni jogi szakportálnak, amely cikkeiben rendszeresen bírálja a kormány intézkedéseit,
  • állandó szerzője a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata által is támogatott Átlátszó.hu Strasbourgi Figyelő című rovatának.
  • Legmagasabb, nemzetközi fokozatát, az úgynevezett LL.M.-et a CEU-n szerezte.

A politikai ellenlábasai felé teljes pályás letámadást alkalmazó Matkovich Ilona tehát Gönczi Gergely személyében immár a harmadik baloldali körökhöz szorosan bekötött ügyvédet hozta el Vácra:

Dr. Magyar György

Korábban beszámoltunk róla, hogy egy havi nagybevásárlás árát fizeti ki az önkormányzat az ismert baloldali „sztárügyvédnek”. Magyar György irodája óránként ötvenezer forintos díjért szerződött arra, hogy „analizálja” egy-egy peres ügy iratait, és talán perképviseletet is ellátnak ugyanennyiért, de utóbbi nem biztos, mivel a megbízás elég zavaros.

Dr. Tóth Balázs

Érdemes továbbá felidézni, hogy Matkovich Ilona a Gönczi Gergelyével szinte minden tekintetbe megegyező szerződést kötött Dr. Tóth Balázzsal, a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata (OSF) által támogatott Helsinki Bizottság ügyvédjével. (Róla is írtunk már korábban a Hálózat emberei című írásunkban.) Az ő megbízása arról szólt, hogy havonta 120 ezer forintért, legfeljebb 8 órában Tóth tájékoztassa a polgármester arról:

melyik róla, illetve a tágabb értelemben vett városvezetésről szóló cikk peresíthető valamilyen indokkal (sajtóhelyreigazítás, sérelmi díj iránti eljárás, rágalmazás, becsületsértés).

Az adatRADAR legfrissebb adatigénylésére megküldött dokumentumokban már nem szerepelt a helsinkis ügyvéd neve, tehát valószínű Gönczi örökölte meg a feladatait.

***

„Én vagyok a város első embere, itt az történik, amit én akarok!”

A tán már minden reggel lapunkkal ébredő és lassan már azzal fekvő Matkovich Ilonának

  • nem elég a Vác egészére nyomasztóan rátelepedő propagandasajtója,
  • nem elég az idehozatott, a jól táplált, balos újságírók hada,
  • nem elég az elsőként meghozott szájzár rendelete,
  • nem elég a közpénzből tartott közösségi oldalakon elhallgattatott jobboldali városlakók rossz kedve,
  • nem elég az az igazán nem kevés összeg, amelyet kidob ezekben a valóban gondterhes időkben a cenzori feladattal felruházott, baloldali ügyvédekre,

hogy beváltsa szánalmas vagdalkozását: „Én vagyok a város első embere, itt az történik, amit én akarok!”