A FÜGGETLEN ÉS AZ OBJEKTÍV, AVAGY: MI A GOND MAGYAR GYÖRGY VÁROSHÁZI MEGBÍZÁSÁVAL?

A népszámlálás ürügyén került elém egy hirdetés a Fészbúkon, amely arra biztatta a büszke ateistákat, hogy nyugodtan vallják be: nem hisznek Istenben. És, hogy, hogy nem, a reklámarcok mindegyike politikailag erősen elkötelezett, mégpedig balliberális irányban. Amivel nincs is gond. Gond csak azzal van, hogy magukról azt hiszik és hirdetik, hogy mindentől és mindenkitől, még Istentől is FÜGGETLENEK ÉS OBJEKTÍVEK. Nem bántva őket hitükben (hiszen az ateista abban hisz, hogy nincs Isten), azért nem árt tudni: énképük legalább annyira hamis, mint a másik oldalt (nevezzük őket Istenben hívőknek) lenéző, elítélő nyilatkozataik.

Nem tudom, és nem is érdekel, hogy Magyar György hisz-e Istenben. Amellett, hogy már-már szélsőségesen balliberális nézeteivel nincs közös nevezőm, jól emlékszem viszont arra, hogyan viselkedett az első rivaldafényben a Viszkis rabló, Ambrus Attila védőjeként. Már akkor is megvolt a véleményem, és most is megvan.

De, félreértés ne essék, nem ez a problémám Magyar György óránként ötvenezres váci szakértői szerződésével. És nem is az óránként ötvenezer bánt.

Hanem az a végtelen cinizmus, ami e mögött húzódik. Mert fizessen annyit a váci önkormányzat egy sztárügyvédnek, amennyit csak akar, de akkor legyen már kedves, és válaszoljon a sajtómegkeresésekre.

Mert azt azért kikérem magamnak, hogy akár engem személy szerint, vagy más kollégát propagandistáz, sajtóperek özönét indítja, de SOHA, EGYETLEN SAJTÓMEGKERESÉSRE SEM VÁLASZOL, ha tőlünk érkezik. Még a fáradságot sem veszi erre.

Nyilván azért, mert ő független is, meg objektív is.

Utóirat.

Megválasztásuk után, első de facto polgármesteri és alpolgármesteri perceikben, odamentem Matkovich Ilonához és Kiss Zsolthoz, és megkértem őket, hogy üljünk le egyet kávézni. Mivel én fogom tudósítani a következő években Vácról a Hír Tv-t, beszéljük át, hogy mit és hogyan látunk másként. Mert nyilvánvaló, hogy nem fogjuk ugyanúgy látni a dolgokat, de mégis jó lenne egy közös kávézás élményével nekifutni az eljövő öt évnek. Kiss Zsolt legalább annyit megtett, hogy elkérte a telefonszámomat. Matkovich Ilona pedig kábé annyit mondott, hogy nem hiszi, hogy nekünk beszélnünk kellene. És nem hiszi azóta se. Kár.

MJP

***

Az ügy előzményei:

A BALOLDALI VÁROSVEZETÉS 50 EZER FORINTOS ÓRADÍJÉRT SZERZŐDTETTE A BALOLDALI „SZTÁRÜGYVÉDET”, MAGYAR GYÖRGYÖT