LAKOSSÁGI GYŰJTÉSBŐL SZÁRMAZÓ ADOMÁNYT KAPOTT KOSDRÓL A VÁCI MENTŐSZOLGÁLAT

A hét egyik napján a Váci Mentőszolgálatnál járt Kurdi Ferenc, Kosd polgármestere, hogy átadja azt a pénzadományt, amelyet a falunapon gyűjtöttek össze a lakosok, a községháza dolgozóinak kezdeményezésére.

A településvezető így számolt be a kezdeményezésről:

„A mai nap a Váci Mentőszolgálaton jártam, egy csekély adomány átadása miatt, Ballai Attila, a bázis vezetője fogadott a telephelyen.

Tudom, hogy manapság nem nagy összeg százezer forint, de pont ennyivel több mint a semmi. Talán többen emlékeznek rá, hogy a falunapon egy adománygyűjtést rendeztek az önkormányzatunk dolgozói, kollégáim a mentőszolgálat javára, hogy életmentő műszerek vásárlását támogassuk vele mi kosdiak.

Most jött el az ideje, hogy átadjuk az ott összegyűlt összeget, mely akkor hatvanezer forintot tett ki összesen. Ezt később még további két kosdi család kiegészítette 20-20 ezer forinttal, amit ezúton is nagyon köszönünk, hiszen így egy egészen szép kis kerek számmá formálódhatott az adományösszeg.

A mentőszolgálat minden dolgozójának kívánunk ezúton is jó egészséget, munkájukhoz sok erőt, sikert és kitartást!”