MATKOVICH NEM KÁPTALAN – NÉHÁNY SZÓ EGY ÉPÜLET ÜRÜGYÉN

Alig két tucatnyian vettek részt azon a demonstrációnak nevezett baráti összejövetelen, ahol Matkovich Ilona és köre abbéli bánatának adott volt hangot, hogy alapítványi tulajdonba került a Káptalan utca 16-os számú épület, ami most a Modern Művészeti Gyűjteménynek ad helyet. A felháborodás egyébként akár jogos is lehetne, ha nem Vácról és nem Matkovich Ilonáról beszélnénk.

Mielőtt rátérnénk a lényegre, egy rövid szómagyarázat. Jelképes ugyanis, hogy a Káptalan utcáról beszélünk. A káptalan a katolikus egyházigazgatás testületi szervezete, amelynek tagjai a kanonokok, vezetője a prépost. Ez egyfajta tanácsadó testületként együttműködik a püspökkel, annak akadályoztatása, vagy a püspöki szék megüresedése alatt mintegy helyettesítési jogköre van A hangsúly itt a tanácsadáson, és még inkább az EGYÜTTMŰKÖDÉSEN van. De mondom, mindez csak szimbolikus.

A lényeg. Az állam elvette a mostani váci önkormányzattól egy nagy múltú épület kezelési jogát, mert az állam úgy ítélte meg, hogy Vác jelenlegi vezetése, élén Matkovich Ilonával, rossz gazda. És pont.

Ennek jelei a hétköznapi szemlélőnek is jól láthatóak, sőt mi több, lassan unásig ismertek, mi mégis felidéznénk őket.

Vác városának jelenlegi vezetése eldobott a várostól 5 milliárd forintos állami támogatást már rögtön megválasztása után. Az az ötmilliárd egy rendezvénycsarnok építésére, már megvolt, de nem kellett.

Matkovich Ilona kontra Magyar Állam: 0 – 1

Vác városa, élén Matkovich Ilonával, nem fogadta el a Dunakanyar Színház állammal közös működtetését, ezzel elveszített több száz millió forintot, plusz a színház kiemelt státuszát, és egyszerű hakniszínpaddá minősítette vissza a szintén állami 350 millió forintból felújított színházat.

Matkovich Ilona kontra Magyar Állam: 0 – 2

Vác városa évek óta képtelen felépíteni egy bölcsődét Deákváron, noha arra két lépcsőben több száz millió forint állami támogatást kapott.

Matkovich Ilona kontra Magyar Állam: 0 – 3

Vác városa az EGYÜTTMŰKÖDÉSI hajlandóság teljes hiánya miatt elveszített 4 milliárd forintnyi támogatást, amit turisztikai fejlesztésre használhatott volna, és amit a város országgyűlési képviselőjének kellett megmenteni, hogy mégis a városban maradjon.

Matkovich Ilona kontra Magyar Állam: 0 – 4

A lista korántsem teljes, de nem folytatjuk.

Csak feltesszük a kérdést: ilyen előzmények után, mégis mire számított Matkovich Ilona? Hogy az állam majd hagyja, hogy további milliárdok folyjanak ki a kezei közül? Merthogy Frau Dafke szerint az önkormányzat saját forrásból, állami támogatás nélkül (hogyan is másként?) felújítaná a Káptalan utca 16–ot, és civilházat rendezne be benne.

Aha. Persze. Felújítaná. Egyedül. Amikor a felújítás költsége meghaladja a 200 millió forintot. No ne.

Szóval lehet sajnálni, hogy kikerült Vác városának kezéből a Káptalan utca 16., de okolni ezért egyes egyedül Vác város jelenlegi vezetését, és annak élén Matkovich Ilonát lehet.

Mert Matkovich nem káptalan, hanem képtelen.

MJP