CHÁZÁR ANDRÁS LEVELÉT MEGÍRTA, S SZÜLETETT EGY GYÓGYPEDAGÓGIAI INTÉZMÉNY, AMELY MA IS TÖRETLENÜL FOLYTATJA KÜLDETÉSÉT

A Jólészen született Cházár András csaknem két és fél évszázaddal ezelőtt, egy szeptember végi napon megírta (első) levelét hatalmasságéknak, amiben először kezdeményezte egy siketnémákat segítő intézmény létrehozását. Az első felterjesztést még továbbiak követték, s a kérés nem bizonyult pusztába kiáltott szónak. Az ötletből fogant oskola, iskola, manapság már leginkább egyesített gyógypedagógiai képzőhelyként és kollégiumként emlegetett, összetett funkciójú intézmény ma is él, szeptember 30-án ünnepelték az alapítás 2020. évfordulóját.

A jeles évforduló alkalmából igazán méltó megemlékezést szervezett az intézmény: a házigazda fiatalok, gyerekek előtti széksorokba szép számmal érkeztek díszvendégek az érintett szakminisztériumtól, helyi partnerintézményektől, Cházár András szülőhelyéről – magyarán kitüntetett figyelem övezte az eseményt.
Az ünnepi esemény műsorában számos növendék fellépett nevelőtanáraik közreműködésével, mindannyian nagy sikert arattak, ahogy a tanárok alkotta zenei, énekes formáció előadása ugyancsak nagy tapsra ragadtatta a jelenlévőket.

A Ványi Lászlóné igazgató vezette intézmény legrangosabb saját elismerését, az Angyal József Alapítvány díját az idén a diákok köréből Kerekes Máté szakiskolai tanuló érdemelte ki, míg a gyógypedagógusok közül Varga László tanár úr.