IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓS KONFERENCIA KEZDŐDIK MA A VÁCI EGYHÁZMEGYE SZERVEZÉSÉBEN

A Váci Egyházmegye MENTE Ifjúsági Lelkészsége országos szintű ifjúságpasztorációs konferenciát rendez a püspöki székhelyen, a ma kezdődő és csütörtökig tartó programban számos előadás, kiscsoportos konzultáció és természetesen szabadidős, kulturális program szerepel, az előadásoknak zömmel a Piarista Kilátó Központ ad helyet.

A MENTE Ifjúsági Lelkészsége idén több jubileumot is ünnepel közösségeivel. Így a ma kezdődő program keretében szeretnének számot vetni az elmúlt évtizedekkel, jó és rossz gyakorlataikkal, ifjúságpasztorációs munkájukkal, kiegészítve azt más egyházmegyék és mozgalmak tapasztalataival.

A Váci Egyházmegye ifjúsági lelkészsége előadói: Farkas László, Bezák Tamás, Kis Domonkos

A háromnapos program kiemelkedő eseményei természetesen a plenáris előadások.
Ma délután fél négyes kezdéssel „Mit üzennek pápáink a fiataloknak?” címmel hallhatnak előadást a résztvevők, érdeklődők, illetve 16.45-től lesz még egy előadás „Mit akarnak a fiatalok? – A Váci Egyházmegye ifjúsági szintézisének eredményei” címmel.

Szerdán napközben egyházmegyék és katolikus lelkiségi mozgalmak jó gyakorlatai, tapasztalatai kerülnek terítékre.

Csütörtökön a Váci Egyházmegye ifjúsági misszióinak tapasztalatairól lesz szó, konkrétan a Kovászoló és Emberhalász-misszió szolgálatáról, a MENTE misszió lényegéről.

Lehetőség van csupán a rendezvény egy-egy napjára, vagy egy-egy napszakára jelentkezni. Bővebb információ és részletes program: https://mente.hu/jubileumok/ifjusagpasztoracioskonferencia/. Kapcsolat: Fekete Ágnes, tel.: 30-347-6742, fekete.agnes@vaciegyhazmegye.hu.