KÉZILABDA: EGY GYŐZELEM, EGY DÖNTETLEN A HÉTVÉGI MÉRLEG A BAJNOKSÁGOKBAN

A női kézilabda élvonalban most már tényleg elmondható, hogy repülőrajtot vett a Praktiker-Vác, hiszen harmadik mérkőzésüket is megnyerték, ugyanakkor a második vonalban szereplő férfi csapatunk döntetlent játszott, megszerezve első pontját.

A férfi kézilabda NB II északi csoportjában a Váci FKA idehaza játszott a hétvégi fordulóban, a Budapesti Honvéd SE gárdáját fogadták, s a szünetben még úgy tűnt, hogy meglesz az első győzelem, de végül (29 – 29-es eredménnyel) pontosztozkodás lett a vége.
A bajnokság következő fordulójában, október 2-án a Rákosmenti KSK vendégeként lép pályára városunk csapata.

 

A női kézilabda NB I-ben egy hét szünet után lépett pályára városunk csapata, éspedig idegenben, az újonc Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) ellen, s bár volt hullámvölgy is a lányok teljesítményében, végül 30 – 28-ra megnyerték a mérkőzést.

Fontos is volt ez a három meccses kezdő győzelmi széria, mert újabb szünet után a folytatásban sorozatban a mezőny legjobb csapatai lesznek az ellenfelek, elsőként – a kiírásban szereplő tervek szerint október 12-én szerdán – a Győr gárdája érkezik a városi sportcsarnokba.