A városházi korrupció miatt feljelentést tettem a Vác Rendőrkapitányságon – írja közleményében Szabó Csaba, a Fidelitas helyi elnöke.
Mint írja:
a Közbeszerzési Döntőbizottság kimondta, hogy összesen 280 millió forint értékben szabálytalan volt a közbeszerzés. A baloldali városvezetés azóta is csak hallgat, de a tetteknek következménye kell, hogy legyen.
Ezért tettem meg a feljelentést a rendőrkapitányságon, hogy megállapítsák ki, vagy kik felelősek azért, hogy szabálysértésre sor kerülhetett
– fogalmazott.
Szabó Csaba korábban közérdekű bejelentésében arra kérte a Közbeszerzési Hatóság Elnökét, vizsgálja meg, hogy Vác Város Önkormányzata jogosan látja-e el a közbeszerzési eljárás mellőzésével a közétkeztetéssel kapcsolatos feladatait, mivel évente ismétlődő jelleggel, pályázat kiírása nélkül, vállalkozási szerződés megkötésével biztosítja a közétkeztetést. A hatóság elnöke az ügyet kivizsgálta és egyértelművé tette, hogy a beszerző megsértette a közbeszerzési eljárás lefolytatására vonatkozó jogszabályi kötelezettségét, jogellenesen mellőzte a közbeszerzést.
A Közbeszerzési Döntőbizottság a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta határozatát, amelyben megállapítja, hogy a beszerző, vagyis a váci önkormányzat gazdasági hivatala megsértette a közbeszerzésekről szóló törvényt. A Döntőbizottság 800.000 forint bírságot szabott ki.
Emellett a Döntőbizottság megállapította, hogy a hivatalbóli kezdeményezéssel érintett élelmiszerbeszerzések semmisek és az eredeti állapot nem állítható helyre. A Döntőbizottság a beszerzővel szemben további 800.000 forint bírságot szabott ki.
Szabó Csaba ismertette: az elmúlt években már több szabálysértéssel találkozhattunk a városban.
„Ilyen volt:
- munkaügyi törvénysértés, amikor a polgármester utasítására egyes önkormányzati intézmények dolgozóinak bérét április 20-tól nulla forintra kellett csökkentenie néhány intézményvezetőnek.
- műemlékvédelmi törvénysértés, amikor szabálytalanul újították fel a városházát.
- önkormányzati törvénysértés a költségvetési megszorító módosítások eltitkolása miatt.
Nem hagyhatjuk, hogy a baloldali városvezetés további szabálysértéseket kövessen el. Vác többet érdemel!
– fogalmazott Szabó Csaba.