A nemrég elkezdődött új nevelési évre készülve igazán tetszetős új játszóeszközök kerültek a deákvári Szent Család Katolikus Óvoda udvarára, ennek kapcsán legújabb híreik, fejlesztéseik, kezdeményezéseik összefoglalására kértük Kemper Tiborné igazgatót.
– Óvodánk székhelyén és telephelyén az újonnan telepített mászóvár, kötélpiramis és fészekhinták beszerzése és felállítása, valamint az ütéscsillapító színes gumiburkolatok elhelyezése fenntartónk, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága támogatásával valósult – nyilatkozta leglátványosabb új fejlesztésükről az óvodavezető.
Az óvodában kiemelt feladat a környezeti nevelés, így az ennek jegyében megvalósult eddigi projektek – mint szelektív hulladékgyűjtés bevezetése, bogárhotel telepítése, komposztálás, magaságyás gondozása, madáretetés – mellett az új nevelési évben méhlegelő kialakítását is célul tűzték ki.
Megtudtuk: a létszámot illetően az elmúlt években a jelentkezők száma folyamatosan nőtt, évek óta maximális kihasználtsággal működik az óvoda.
– Ez köszönhető a fenntartónknak, hiszen a főhatóság folyamatosan minden szükséges forrást biztosít a fejlesztési ötleteink megvalósulásához. Ezen túlmenően munkatársaink nyitottak a folyamatos innovációra, keresik az új lehetőségeket további személyes fejlődésük érdekében is. A nyár folyamán például óvodapedagógusaink a mozgásfejlesztés hatékonyabb megvalósítása érdekében részt vettek a Magyar Mozgás Kotta módszer továbbképzésén – mondta még el érdeklődésünkre Kemper Tiborné.
Pető Csilla deákvári önkormányzati képviselő is kifejezte örömét az óvoda folyamatos fejlesztése kapcsán, mint fogalmazott, egyre növekvő igény van az egyházi fenntartású intézményre.