ÓRIÁSI A FELHÁBORODÁS SÍVÓNÉ MAGATARTÁSA MIATT, AHOGY A SZÜLŐKKEL ÉS GYERMEKEIKKEL VISELKEDIK

Valószínűen csak költői kérdés maradhat, – miután megismerték az ÚJABB BOTRÁNYOS DÖNTÉST HOZOTT SÍVÓNÉ A BABA UTCÁBAN című VácUP  videónkra érkezett szülői hozzászólásokat –, hogy vajon egy összehangolt összeesküvés áldozata-e Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményének vezetője, vagy eleve már a személyiségében egy párját ritkítóan alkalmatlan vezető, akit valamilyen érthetetlen okból a váci vezetés a sorozatos botrányai ellenére mind a mai napig pozícióban tart. Kérjük, olvassák el figyelmesen ezeknek az édesanyáknak jogorvoslat nélkül maradt panaszait, akiknek a speciális nevelést igénylő gyermekeikért sokszor heroikus küzdelmet kellett folytatniuk az önkényeskedő, szívtelen és felettébb modortalan váci intézményvezetővel.  Megismerve történeteiket, a kommentjeikből egészen helytállónak tűnik Abraham Lincoln azon gondolata: Ha igazán próbára akarod tenni egy ember jellemét, adj neki hatalmat. A baloldali városvezetés bármeddig is hagyja meg ezt a „hatalmat” Sivónénál, a város közvéleménye pontosan megismerte már, hogy ez a vezető miképpen állta ki e lincolni próbát.

***

ÓRIÁSI A FELHÁBORODÁS – OLVASÓI, SZÜLŐI KOMMENTEK

Édes Istenem, hova süllyedünk még? Jó, ha szem előtt tartja mindenki, hogy bármikor érintetté válhat. Egy közösség minősége a fogyatékkal élőkhöz való viszonyának tükrében ítélhető meg a legjobban. Őszintén nem értem, hogy tudnak emberek lelkiismeretfurdalás nélkül, negatív „tükörképpel” élni! Bár lehet, hogy igazán ők a fogyatékosok, mert nincs nekik lelkük?

Bizony elkeserítő. Nem elég az érintett családoknak elfogadni és megküzdeni a feladattal, amelyet a sors eléjük állított.., elfogadás, támogatás helyett pedig jön egy ilyen vezető és a fogást keresi rajtuk, becsmérlően beszél velük. Minden tiszteletem Füleki anyuka előtt is, hogy ki mert állni a nyilvánosság elé és elmondani a valós helyzetet.

Kíváncsi lennék a fejlesztő pedagógusi diplomájára, hogy felülbírál mindenkit! Most hol a nagy elfogadás duma? Inotay úrnak hol a pedagógusi empátiája? Szégyen, ami itt folyik!!!

Vajon ki nevezte ki Sívónét és váltotta le a jó szakembert? Na ki?

Ki ez a nő, menjen a rákba nyugdíjba! Érzéketlen tuskó. Adná az Isten, ő is ebbe a cipőben járna, mint sok szülő, aki odaviszi a gyermekét! Élje át, azt kívánom neki!

Fürdő.. vizesblokk… Beszámoltak róla (városházi sajtóban – a szerk.), hogy átadásra került a bölcsőde vizesblokkja… Csak azt elfelejtették hozzátenni, hogy a 2db vizesblokk közük csak az egyik lett felújítva és átadva! Nagyon nem mindegy! Csak a tisztánlátás kedvéért… (szülői hozzájárulási is volt benne – a szerk.)

Már megint nem tud ez a nő megülni a se…én. Komolyan, ha nem tud egy nagy intézetet vezetni (és csak akadályoztatja a szülőket), akkor inkább húzzon már nyugdíjba. Már amúgy is ott a helye, kedves Sivóné Cseh Katalin! Remélem, hogy végre észbe kapnak a fenntartók és elküldik ezt a nőt. Hány gyerek életét és nevelését és fejlesztését akarja megkeseríteni már?
1.) Több mint 30 éve sikeresen működő gyakorlatot akart szétverni az igazgató!
2) A bölcsi sosem árult zsákbamacskát, szülők mikor beíratták/beíratják gyermeküket, tisztában vannak/voltak vele, hogy integrált nevelés zajlik.
3) Még sose kifogásolta senki a integrált nevelés gyakorlatát, max. csak az igazgató, de ezért el is marasztalták felső fokon is….

Kedves Viktória! Nagyon szépen köszönjük, hogy ezt megosztottad a nyilvánossággal. Sajnos mi is hasonlóan jártunk Sívóné Cseh Katalinnal! Kisfiamat sajnos nem tudtam beíratni állami bölcsődébe férőhely hiánya miatt. Egyetlen magán bölcsőde volt, aki fogadta a kisfiamat. Sürgősen munkába kellett álljak. Nagyon örültünk, hogy volt olyan magán bölcsőde, ahova férőhelyet biztosítottak a részére. Mindösszesen annyi kérése volt a bölcsőde vezetőjének, hogy egy elutasító nyilatkozatot biztosítson a részünkre, hogy férőhely hiányában elutasít! Először telefonon próbáltam egyeztetni az igazgató asszonnyal. Már itt minősíthetetlen volt a hangnem. Közölte velem, hogy majd csak október 31-gyel adja ki a határozatot. Mikor közöltem Vele, hogy sajnos az nem jó, mert augusztus 22-vel munkába kell álljak, ezért a kisfiamnak is ezzel a nappal meg kell kezdeni a bölcsődei beszoktatást. Akkor közölte velem az igazgató asszony, hogy próbáljak meg a munkáltatómmal egyezkedni, hogy ne kössenek velem határozatlan idejű szerződést, csak megbízást, vagy van egy jobb ötlete, kezdjem meg a munkát október 1-vel. Mert ez így működik… Illetve közöltem az igazgató asszonnyal, ha most nem kapjuk meg a határozatot, akkor elesünk a MÁK által biztosított támogatástól! A legszebb mondat hagyta el a száját: „Most maga rajtam akar élősködni? Maga rajtam akar nyerészkedni?” Na itt elszakadt nálam is a cérna! Én is Inotay Gergely alpolgármester úrtól, valamint a jegyző asszonytól kértem segítséget.

Nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen dolgok megtörténnek és megtörténhetnek. Ennek a bölcsődének fantasztikus kis csapata van, szuperek a fejlesztések és a nevelők. Nagyon bízom abban, hogy a polgármester asszony helyesen fog dönteni ebben az ügyben és leváltja Sívónét, mert többszörösen is kiderült, a bölcsőde vezetésére nem ő a megfelelő ember.

Teljes mertekben egyet kell, értsek. Amennyire én is ismerem a Baba utcai bölcsődét, tényleg talán a legjobb nevelők vannak itt. Én is szomorú vagyok, hogy ilyen hangnemet megengedhet magának egy intézményvezető. Most így utólag bele gondolva nem is bánom, hogy nem sikerült a kisfiamnak bekerülni az állami intézmények egyikébe sem! És nem mi vagyunk egyedül ezen a véleményen! Sajnos többen vagyunk így ebben a magán bölcsiben, akik inkább a fizetés mellett döntöttek, és inkább elkerülik az igazgató asszonnyal való találkozásokat.

Teljes mértékben megértem a szülőket! Ami nagyon rosszul esik, hogy az igazgató alapján (mivel nagyon sokan csak vele beszélnek) ítélik meg a bölcsődét! Pedig, aki igazán ismeri a dolgozókat, az tudja, fantasztikus csapat! Nagyon sajnálom a helyzeted, valóban nem egyszerű, az biztos! Remélem, minden megoldódott és jó helyre sikerült vinni a picit!

Velünk is megtette ezt Sívóné Cseh Katalin. Az én kislányomat sem vette fel, majd miután közöltem vele, hogy egyedül nevelek 3 kisgyermeket és mennem kell dolgozni, mert éhen halunk, de ez egyáltalán nem érdekelte. Konkrétan mindenbe belekötött, csak hogy ne nekem legyen igazam. Úgy hogy a kislányom magán bölcsibe jár, mert máshol nem volt helye! Azért, ha így belegondol az ember, hogy Vácon egy városban, ahol nem egy, hanem több ilyen létesítmény van, bölcsődék, óvodák és ilyen szociális helyzettel a hátam mögött, hogy egyedüli keresőként három óvodás korú gyermekkel magán bölcsibe kell járatni az egyik gyermekem, mert a kedves igazgató asszony nem hajlandó felvenni az államiba, borzasztó és felháborító is! Felmerül a kérdés: minek is van fenntartva akkor a bölcsőde?

Én azt aláírom és el is fogadom, hogy nincs elég férőhely. Nekem azzal sem lett volna problémám, ha azt mondja, hogy tessék itt az elutasító nyilatkozat, örülünk, hogy lett máshol férőhelye, mert a MÁK úgyis ad hozza egy kis támogatást, érezzétek jól magatokat! De NEM! Ő majd csak október végén adja ki a papírt és elég szomorú, ha ezt vezető létére nem tudja, hogy addig a gyerek nem kezdheti meg a magán bölcsődei ellátást, a szülő nem tud visszamenni dolgozni, sőt még az állami támogatástól is elesik. Ergo, ott lehetetlenít el, ahol nem szégyenli.
Érdekes, miután közöltem vele, hogy rendben, akkor ne adja ki a nyilatkozatot, de teszem tiszteletemet a jegyző asszonynál, másnapra itt volt az elutasító nyilatkozat. Telefonon közölte velem, hogy be se menjek érte személyesen, mert az életben engem többet nem akar látni!
Nem értem, hogy ezt az egészet miért nem lehetett cirkusz nélkül végig csinálni!

Hálás vagyok, hogy 26 évvel ezelőtt a lányom egészséges gyerekként oda járhatott. Nagyon sokat tanult meg a beteg gyerekekről, nem volt probléma, ha az utcán ilyenekkel találkoztunk. Minden elismerésem ezeké a pedagógusoké! Szomorú, hogy ez megtörténhet.

Semmi keresni valója Sívónénak ott!
Empátia 0!
Semmi képzettsége, semmi gyakorlata nincsen a sérült, fogyatékos gyerekekkel kapcsolatban!
Ha lenne, nem így gondolkodna!
Ahogy Inotay úr sem!
Nincs más dolguk?
Hagyják végre békén a bölcsit!
Inkább támogassák őket, akadályoztatás helyett, hiszen az ott dolgozók SZÍVVEL, LÉLEKKEL, SZAKKÉPZETTEN, LEGJOBB TUDÁSUK SZERINT, SZERETETTEL ÉS ELHIVATOTTSÁGGAL foglalkoznak a kisgyermekekkel mindennap!
Az igazgatónő, Sívóné, CSAK TANULHATNA a bölcsi dolgozóitól, s BÜSZKE lehetne, hogy ilyen jó szakemberekkel dolgozhat!

Sajnos a szegregáció-ügy kapcsán a szülők által kért közös szülői értekezleten megtapasztalhatták az igazgató asszony hozzáállást és a szociális érzéketlenségét… Ennek következtében a szülők, a szakszolgálat munkatársai, akik ott voltak, kivétel nélkül aláírták az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz benyújtott indítványt, melynek eredményeként a Hatóság elmarasztalta és figyelmeztetésben részesítette az igazgatót. Ekkor (idén januárban) írtunk a fenntartónak, és kértük az igazgató leváltását is, de mindhiába… Most pedig újabb és újabb panaszok látnak napvilágot, ami sajnos többedjére se nem a város, se nem a bölcsődék jó hírét nem szolgálja, mert egy szakmailag bizonyítottan alkalmatlan, szociálisan érzéketlen vezetőt hagynak igazgatónak.
Én még év elején írattam be a második kisfiamat a Baba utcai bölcsibe, volt már szülői értekezlet is. 2023 januárjában kezdünk a normál sárga csoportban. A fentiek ellenére szerencsére a Baba bölcsőde vezetője Tenczel Ferencné, aki 13 éve vezeti a bölcsit (munkájáért elismerést is kapott 2020-ban), valamint a kisgyermek nevelők is nagyon jó szakemberek és elhivatottak maradtak a munkájuk iránt, még ilyen áldatlan vezetői körülménnyel is.
De többi szülővel egyetértve én is remélem, hogy a fenntartó megteszi végre az igazgató asszony leváltását.

Bízom a helyes döntésükben és az igazgató asszony mielőbbi leváltásában! Addig pedig kitartás a dolgozóknak ebben a nehéz helyzetben!

Ki a fa…m ez a Sívóné? El kell távolítani az állásából. Nyomásgyakorlással. Verbális erőszakkal. Én már rég kicsináltam volna.

***

A SZÜLŐK EDDIGI KÜZDLMEI

SZÜLŐK ÉS A VALIDITY ALAPÍTVÁNY: A MINŐSÍTETT KÖTELEZETTSÉGSZEGÉSEK MIATT SÍVÓNÉNAK TÁVOZNIA KELL

AZ INOTAY ÁLTAL IS TÁMOGATOTT SZEGREGÁCIÓ MIATT ELMARASZTALTÁK A VÁCI BÖLCSŐDÉT – TÁVOZNIA KELL AZ IGAZGATÓNAK

NEM VOLT HIÁBAVALÓ A KÜZDELMÜNK A SZAKMAIATLAN SZEGREGÁCIÓ ÜGYÉBEN

SZEGREGÁLJÁK A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEKET VÁCON – SZÜLŐI TILTAKOZÁSRA MEGHÁTRÁLT A BALOLDALI VÁROSVEZETÉS