SÚLYOS VERESÉGGEL KEZDETT A VVLSE AZ ÚJ BAJNOKI IDÉNYBEN

Egy nagyon korai (3. perc) kiállítás hamar megpecsételte a Pest megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban az újonc, ráadásul úgymond csikócsapatként induló VVLSE sorsát a vasárnapi nyitómeccsen a múlt szezonban a harmadik helyen záró Vecsés FC ellen.

Fájóan súlyos, 7 : 0 arányú vereség lett a vége, bár ahogy a csapatvezetők és a játékoskeret szószólói a beharangozó szurkolói ankéton ígérték, a fiatalok szívüket-lelküket beleadták, minden tőlük telhetőt megtettek egy biztatóbb rajtért, de sajnos elmaradt a meglepetés, még megszorongatni sem sikerült a látogatókat.

Íme egy vélemény a klub egyik minden körülmények között kitartó törzsszurkolójától:
„Meglepően szép számban voltunk kint szurkolók! Megdöbbentett a harmadik percben a bírói tévedés, a kiállítás nem volt piros lap, de egyből azt mutatta fel! Az eső is közbeszólt hogy nagyon sokan idő előtt elmentek haza! Ennek ellenére, hogy kikapott a csapat, vannak biztató jelek a sikeresebb szerepléshez. Hajrá fiúk!”

Az őszi bajnoki menetrend:

1. forduló, augusztus 21., vasárnap, 17:00: Vác VLSE–Vecsési FC
2. forduló, augusztus 27., szombat, 17:00: Dunaharaszti MTK–Vác VLSE
3. forduló, szeptember 3., szombat, 16:30: Vác VLSE–Budakalászi MSE
4. forduló, szeptember 10., szombat, 16:30: Felsőpakonyi KSE–Vác VLSE
5. forduló, szeptember 17., szombat, 16:00: Vác VLSE–Viadukt SE–Biatorbágy
6. forduló, szeptember 24., szombat, 16:00: VS Dunakeszi–Vác VLSE
7. forduló, október 1., szombat, 15:00: Vác VLSE–Gödöllői SK
8. forduló, október 9., vasárnap, 15:00: Bugyi-OBO SE–Vác VLSE
9. forduló, október 15., szombat, 15:00: Vác VLSE–VSK Tököl
10. forduló, október 22., szombat, 14:00: Pilisi LK-Legenda Sport–Vác VLSE
11. forduló, október 29., szombat, 13:30: Vác VLSE–Veresegyház VSK
12. forduló, november 5., szombat, 13:30: Vác VLSE–UFC Gyömrő
13. forduló, november 12., szombat, 13:00: FÉMALK-Dunavarsány–Vác VLSE
14. forduló, november 19., szombat, 13:00: Vác VLSE–Nagykáta SE-Ulviczky Kft.
15. forduló, november 26., szombat, 13:00: Lasselsberger-Pereg SE–Vác VLSE