MOLNÁR J. PÉTER – A JOBBIK-E A ROSSZABB, AVAGY: HOVA TOVÁBB VÁCI JOBBIKOSOK?

Jakab Péter kilépett a Jobbikból, és úgy tűnik, új politikai formációt alapít. Habár húsz százalék körüli pártból sikerült jelentéktelen, érdemleges mondanivalóval nem rendelkező párttá zülleszteni az egykor „szebb jövőt” álmodó Jobbikot, utolsó vergődéseivel még feladja a leckét például váci híveinek.

Nagy a dilemma: vajon hova áll most Inotay Gergely, Fehér Zsolt, Tótváradi-Nagy Bence, Kászonyi Károly? Mert talán arra még mindenki jól emlékszik, hogy utóbbi három képviselő, ha jelentősnek épp nem is mondható, azért mégis jól dokumentált tevékenységgel bír a Jobbik helyi szervezetében. Inotay Gergely pedig világ, vagy inkább Dunakanyar megváltó terveit szívesen népszerűsítette a kampányban többször is idelátogató Jakab Péterrel együtt, mondhatni elvbarátságban.

Talán a szokottnál hangosabban csörgedező uborkaszezonban érdekes lehet, hova állnak most ezek a közéleti figurák. Maradnak-e az épp Gyöngyösi Márton vezette csonkánál is csonkább, önmaga gyökerét réges-régen elveszített, ide-oda álló érdekközösség, azaz a jelenlegi Jobbik uszályában, vagy követik Jakab Pétert?

Azt a Jakab Pétert, akit Gyöngyösi Márton merő egyszerűséggel így jellemzett:

„Szélsőbalos proletár eszméket vadul üvöltöző politikus lett belőled, akiből a közélet mémeket gyárt”.

Mit mondhatnánk? Tényleg nagy a dilemma.

MJP