KIVÁGJÁK AZ ÖSSZES ERDŐT VAGY ISMÉTELTEN HAZUDIK A BALOLDAL?

Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke ezúttal környezetvédelmi szakemberként szólalt meg a baloldal fakivágásokkal kapcsolatos hisztériakeltése miatt, amire rácsatlakozott a váci városháza jelenlegi vezetése is, úgy hogy a köreikhez tartozó cégek városi fakivágásait meglehetősen jól eltűrik.

***

Már az elején lelövöm a poént: a baloldal ismét politikai haszonszerzés céljából hangulatot kelt. Láthattuk ugyan ezt az úgynevezett „rabszolgatörvénynél” is.

De beszéljenek a tények.

  • Trianonkor Magyarország elvesztette az erdőborítottságának 84,1 %-át. Így Európa 4. legszegényebb országává vált erdősültség tekintetében a maga 12 %-val. Az erdészek komoly szakmai munkájának köszönhetően jelenleg ez a szám már 21 % és a cél, hogy 2030-ra elérje a 27 %-ot.
  • Az elmúlt 2-3 évben 47 000 hektár új erdőt ültettek.
  • Évek óta kevesebb fát vágnak ki, mint amennyi újratermelődik.
  • Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta, hogy hazánk erdeiből évente mintegy 6,5 millió köbméter fát termelnek ki a gazdálkodók, ami minden évben jóval kevesebb, mint az erdők 13 millió köbméternyi természetes növekménye, így az ország hosszú távon is számíthat a hozzáférhető faanyagra.
    Idén az állami erdőgazdaságok még közel 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelésére rendelkeznek engedéllyel, ami a napokban hozott veszélyhelyzeti intézkedéseknek köszönhetően az erdők károsításának veszélye nélkül növelhetők.
  • Az energia-ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű tűzifa külföldre történő kivitelét a kormány kontroll alatt tartja, szükség esetén korlátozni is tudja és elővásárlási jogával is élhet. Ezzel elérve, hogy egy fával se kelljen többet kivágni, mint amire nekünk szükségünk van.
  • Az erdő a természeti kincsünk, ezért felelősen és fentarthatóan kell gazdálkodni vele, amit a magyar erdészek meg is tesznek.

Miért van szükség a rendeletre?

Az Európai Unió elhibázott szankciói és a szomszédban dúló háborús helyzet miatt létrejött energiaválságra fel kell készülni, mivel a legrosszabb esetben fennáll a lehetősége, hogy olyan drága lesz a gáz, hogy nem tudják majd megfizetni vagy, hogy nem lesz gáz. Ebben az esetben is valamilyen fűtőanyagot kell biztosítani számukra.

Nagy István agrárminiszter úr elmondta, hogy mi a célja a rendeletnek:

Az új rendelkezések célja, hogy a fenntartható módon hasznosítható faanyag minél gyorsabban jusson el a lakossághoz.

A tűzifa kitermelése továbbra sem jár erdőirtással, nem csökkenti az erdőterületet, és nem rontja az erdők természeti állapotát sem!

Az ország kétmillió hektár erdeje a legfontosabb természeti erőforrásaink egyike. Ezért elkötelezettek vagyunk abban, hogy az erdőkkel való gazdálkodás hosszútávon fenntartható legyen.

Felháborító, hogy ellenzéki pártok és zöld szervezetek, vagy a hozzáértés hiányának köszönhetően vagy szándékosan, hangulatkeltés céljából rágalmazzák a kormányt, hogy politikai haszonra tegyenek szert egy ilyen nehéz időben. Nem véletlenül 1 %-os párt már az LMP, amely színeiben Matkovich Ilona országgyűlési képviselőnek is indult és veszített.

Több váci gyáva politikus is feltette nekem a kérdést, hogy miért nem szólalok meg az ügyben. Persze, a jakabi úton lévő Inotay Gergely alpolgármester úr és a csörögi indulatkezelési problémákkal küzdő Kászonyi Károly képviselő úr is úgy, hogy letiltottak, hogy ne lássam. A bátorság és az ész, úgy néz ki nem náluk van.

Szomorú, hogy ezek a politikusok egy rossz szót sem szóltak arra, hogy Vácon egy parkot elvettek az ott élőktől és idős, egészséges fákat vágtak ki a Polgármester asszony gyerekei.

Tisztelt Kászonyi Károly képviselő úr itt nagy huszár, csak a képviselői fizetésért az embereket nem képvisel. Mit is várunk egy olyan embertől, aki jobbikosként, az elveit eldobva a hatalomért és a pénzért összefogott a baloldallal.

Tisztelt alpolgármester úr! Tisztelt képviselő úr!

Szeretném felhívni a figyelmüket, ha kevesebb fake news oldalt olvasnak és osztanak meg, akkor nem fognak ilyen helyzetbe kerülni. Remélem, sikerült kielégítő választ adnom önöknek és most már nyugodtan tudnak azzal a tudattal aludni, hogy nem vágják ki a Börzsöny erdeit.

Viszont arra kérem önöket, hogy ha lehet, akkor viszont ne csukják be a szemüket, amikor tisztelt polgármester asszony gyerekei vágják ki Vácon a fákat.

Köszönöm ismét szíves érdeklődését, kívánok önöknek további gyors előrehaladást a jakabi úton, városunknak pedig önöknél különb vezetést!