
A pénzhiénaként emlegetett Ferjancsics alpolgármester csotrogány-eltávolító projektbe kezdett a körzetében.
Bármelyik képviselőnek fájhat, hogy a Vác Online immár két éve tartó sorozatában rendre felhívja a figyelmet, milyen sok a városban az úton-útfélen hagyott roncsautó, amelyek egyrészt parkolóhelyeket foglalnak el, másrészt még inkább belerondítanak az amúgy is siralmas közterületi összképbe.
A jelek szerint különösen fájhat ez a szembesítés a közbeszédben már csak közpénzhiénaként emlegetett, a városvezetésben a negyedik helyre tolt Ferjancsics László alpolgármesternek, aki legújabban azzal is próbálja fényezni magát vicceskedve, hogy körzetében útnak indította a „lopóautót”, eltávolítandó a rozsdásodó négykerekű (vagy már több kereküktől meg is fosztott) vasakat.
Hát, egyelőre szerény az eredmény, ráadásul igen visszás, hogy Ferjancsics a választókörzetében próbál domborítani elsősorban, noha – újra hangsúlyozzuk – harmadik számú alpolgármesterként kapja a busás fizetését, tehát a város egészéért kellene intézkednie, nincs itt helye a jópofizásnak, hatékonyabb és szerényebb munkálkodásra lenne szükség.
Például újra felhívjuk a figyelmet sorozatunk eddigi legocsmányabb indulójára, amely verda(maradvány) még mindig ott rozsdásodik a Kőhíd utcai bekötésnél, most úgyis sok munkagép jár arra a Matkovich-féle építkezés miatt, valamelyik ezt is elvihetné az egyik körben…
Fotó: Ribáry Zoltán