REMÉLJÜK, HOGY VÁC VÁROSA ÚJ VEZETÉSSEL MEGINT MÉLTÓ LESZ A RAOUL WALLENBERG-DÍJRA

Vác város polgármesteri hivatalának honlapját még mindig díszíti a Raoul Wallenberg-díj, amit az előző önkormányzatok érdemeltek ki, azóta minden az ellenkezőjére változott. A rangos díj odaítélésére a Váci Zsidó Hitközség és több civilszervezet tett javaslatot 2015-ben. Tudomásom szerint ezt a kitüntető címet addig önkormányzat még nem kapta meg, azonban a város akkoriban mindenben megfelelt az alapítók által megfogalmazott elvárásoknak, különösen a kisebbségek jogainak biztosítása, a másság tolerálása, a sokszínű civil kultúra segítése, támogatása terén. Kőszínház-alapítás, pezsgő nemzetiségi kulturális rendezvények sokaságát támogatta az önkormányzat. Vác városa évek óta otthont adott a Raoul Wallenberg nevével fémjelzett rendezvényeknek.

Magyarország Külügyminisztériuma, a Svéd Királyság Nagykövetsége, Raoul Wallenbergről elnevezett iskolák, intézmények minden év őszén meghirdetik a „Raoul Wallenberg nyomán” című országos középiskolás tanulmányversenyt. Ezen versenyek lebonyolítására csak megyeszékhelyek jöhetnek számításba, kivételt képez ezektől Vác városa, az általunk szerzett jogon, hitközségünk által alapított Duna-Ipoly-Galga Holokauszt Kutató-Oktatóközpont tevékenysége, ami több tucat középfokú oktatási intézmény diákjaival tart kapcsolatot, akik lakhelyük holokauszt-kori történéseit kutatják.

Sajnos jött egy fordulat, amikor önkormányzati képviselők mosolygós Hitler képeket posztoltak, vagy leköpik saját számítógépük klaviatúráját, mert az az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem honlapjánál nyitotta ki a képernyőt. Ezektől a játékos kedvű képviselőktől nem határolódott el Vác polgármester asszonya, aki gyerekes csínytevésnek minősítette mindezeket.

A város első asszonya bocsánatkérésre szólította fel azokat a szónokokat, akik a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján a fasizmus eszmeiségének új jeleit vélték felfedezni egyes önkormányzati képviselők viselkedésében.

Miután hitközségünk többekkel együtt szóvá tette ezen cselekményeket és felszólította a polgármester asszonyt azzal, hogy ne tűrje meg az ilyen és ezekhez hasonló megnyilvánulásokat, ezután azonnal jött a büdös zsidózás. Ismeretlenek leveleket helyeztek el a levélszekrényemben és a hitközség postaládájában. Ezekben a levelekben a zsinagóga és a zsidó temető szétverésével riogatnak, ismeretlen elkövetők által való fenyegetési ügyekben a rendőrség is nyomoz. Nagyon is egyértelmű, hogy ezek az alpári fenyegetések milyen holdudvarokból jönnek.

Fenti körülmények miatt hitközségünk kizárta az önkormányzatot a helyi rendezők sorából és a Magyar-Izraeli Baráti Kör, a Duna-Ipoly-Galga Holokauszt Kutató-Oktató Központtal rendeztük meg Budapest, Debrecen, Székesfehérvár társaságában 2022. február 17-én az országos területi elődöntőket Vácon, a Piarista Kilátóban.

A megszerzett jogokat nem adjuk fel, ezzel foglalkozott az izraeli sajtó is.

  • Jelenleg Givatayim Vác testvérvárosa szünetelteti a kapcsolatokat,
  • korábban még az ÚJ KELET című, Izraelben egyetlen magyar nyelven megjelenő hetilap is rendszeresen tudósított a váci közélet híreiről, most ezt a rovatot megszüntette.

A Raoul Wallenberg-díj ékesítse tovább városunk honlapját, azt azonban minden váci polgárnak tudnia kell, hogy a jelenlegi összetételű kurzusnak ahhoz semmiköze nincs.

Reméljük, hogy lesz majd ennek a városnak olyan vezetősége, amely támogatóan érvényt szerez haladó hagyományainknak, eltűnnek a rémálmok, a beígért „osztrák kisváros” szindróma helyett Vác ismét Szent István és Géza király büszke, magyar városa lesz.

Turai János, Váci Zsidó Hitközség elnöke