KÉPVISELŐI, VÁROSVEZETŐI FOTÓZKODÁS PARKOLÓI FESTÉKTÜSSZENTÉS ELŐTT

Van annak egy diszkrét bája, hogy a Földváry téri lakóövezet környékén leginkább érintett három önkormányzati potentát, balfék már arra is kiállt melldöngetni a héten, hogy a Zöldfa és a Vág utcában az elkövetkező napokban kialakítanak kevesebb mint két tucatnyi kijelölt parkolóhelyet festéktüsszentéssel és némi építő munkával.
A mesés férfiak

Most komolyan, ennyire nem csinálnak semmit, ennyire széltolók, ennyire ráérnek, hogy egy ilyen kis intézkedés kapcsán már a kezdéskor ünnepeltetik magukat? Mi lesz itt, amikor elkészül ez a huszonvalahány placcocska, akkor majd talán a BBC-t, a TASZ-hírügynökség stábját, meg mondjuk a China Channel-t is megpróbálják ide csődíteni? Na, ne már!

Inkább öntsenek tiszta vizet a pohárba annak kapcsán, hogy mely közterületeket akarnak még bevonni a fizetős övezetek körébe, az adott helyeken élőket is megsarcolva ezen címen is?!

Inotay alpolgármester terjeszt egy tájékoztatót ennek kapcsán, jelezve, hogy július 5-éig várják a válaszokat a postaládákba is bedobott kérdésre, miszerint ki támogatja, ki utasítja el a fizetős körzet – a lózung szerint segítő szándékú – kiterjesztését, de a Matkovich-rezsim társadalmasító színjátékai alapján arra lehet következtetni, hogy ez a kérdés már rég eldőlt a városházán.

Ribáry Zoltán