CSÜTÖRTÖKÖN NAGYMAROSON MEGNYITOTTA KAPUIT A DUNAKANYAR LEGJELENTŐSEBB FESZTIVÁLJA, A „VÉNÉGY”

Festői környezetben, a visegrádi várral szemben, a Duna partján megnyílt a kilencedik, Nagymaroson a második alkalommal rendezett közép-európai színház, koncert, turisztikai, kézműves, gyerekprogramok sokaságát felvonultató fesztivál.

A programsorozatot Kis Domonkos Márk, a fesztivál igazgatója, Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője és Heinczinger Balázs, Nagymaros polgármestere indította el.

Rétvári Bence köszöntőjében elmondta, hogy nagy ritkaság, hogy ennyire karakteresen eltérő két műfaj, a színház és a könnyűzenei koncertek megférnek egymás mellett. Szemben vagyunk a visegrádi várral, ahol annak idején a magyar, cseh és lengyel királyok találkoztak, és már 700 éve meghoztuk azt a döntést, hogy mi összefogunk egymással.

Ha megismerjük jobban egymás kultúráját, akkor egymást is jobban fogjuk tisztelni. Köszönjük a másik három ország művészeinek, hogy megtisztelnek jelenlétükkel, és olyan élményben lehet most itt részünk, ami sehol máshol nem adatik meg. Hála Istennek, most itt nem valósul meg az a régi tapasztalat, hogy a háborúban hallgatnak a múzsák, hála, hogy itt béke van, és a sajnálatosan szomszédunkban zajló háborútól a „vénégyeknek” viszont minél távolabb kell maradniuk. Minden kulturális rendezvény hitünk szerint a békéhez visz közelebb. A térség képviselője köszönetet mondott Fekete Péter kulturális államtitkárnak, aki nagyon sokat tett azért, hogy ez a páratlan fesztivál ilyen színvonalon megvalósulhat.

Heinczinger Balázs pedig házigazdaként mondott köszönetet a szervezőknek, hogy egy ilyen magas színvonalú programsorozat költözött ide Nagymarosra immáron második alkalommal. Városunk természeti adottságai, szépsége méltó helye ennek a nagyon sokakat az ország minden területéről, de még a szomszédos országokból is idevonzó fesztiválnak. Pihenjenek, kapcsolódjanak ki, élvezzék a táj szépségét, Isten hozott mindenkit Nagymarosra! – invitálta e gondolatokkal a fesztiválra az érdeklődőket Heinczinger Balázs.

Kis Domonkos Márk azzal a bizalommal nyitotta meg a programsorozatot, hogy jövőre már egy ukrán színházi együttes is itt lehet. Vigyék a jó hírét a fesztiválnak, vegyenek minél többen részt a napközbeni programokon is, gyerekekkel, családdal gyalogos, kenus túrákon, kézműves foglalkozásokon, este színházi előadásokon és fergeteges fesztiválokon.

A Nemzeti Színház Viktor Rizsakov rendezte „Fodrásznő” című előadása Szűcs Nelli és Trill Zsolt főszereplésével

A megnyitó után népes közönség volt kíváncsi a Nemzeti Színház Fodrásznő című előadására, amelyben Szűcs Nelli és Trill Zsolt voltak a főszereplők. A darabban a boldogság után vágyódó nő sorsának egyetemes problémáit fogalmazza meg a kisemberek tragédiáját gogoli groteszkséggel ábrázoló drámai szöveg. A derűbe, a szeretetbe csomagolt fájdalom, amely a rendező, Viktor Rizsakov színházi nyelvének egyik jól felismerhető sajátossága, az emberi vágyak és a rideg valóság között feszülő ellentmondást emeli költői szintű látomássá.

A Nagyszínpadon este még a Hiperkarma és a Halott Pénz adott egy fergeteges koncertet.

Boldogság, Halott Pénz, Vénégy Fesztivál!