Szerdán az esti órákban kérték a mentők gyors segítségét ahhoz a 45 év körüli férfihez, aki futás közben lett rosszul Vácon – adta hírül az Országos Mentőszolgálat közösségi oldala.
A beteg egy társával sportolt, amikor hányingerre kezdett panaszkodni, majd hirtelen összeesett.
A rémült nő rögtön mentőt hívott, majd a tapasztalt mentésirányító instrukció szerint megvizsgálta az eszméletlen férfit, aki már nem lélegzett, ezért a telefonon kapott utasítások alapján azonnal megkezdte az újraélesztést.
Ezt követően több szemtanú is a futók segítségére sietett és a hozzátartozóval együtt, egymást váltva küzdöttek a beteg életéért.
A perceken belül helyszínre érkező mentősök emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett és a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.
Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk! – zárta híradását az Országos Mentőszolgálat közleménye.