AZ ÁSZ VIZSGÁLAT SZERINT AZ EGYIK LEGKORRUPTABB VÁROS VÁC ÉS EZ NEM IS VÁLTOZOTT 2022-BEN SEM

A 78 önkormányzati intézményre kiterjedő ellenőrzés során – bár a váci városháza szívesen eltagadja – az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2022. május 5-én kiadott jelentése szerint a  Vác Város Önkormányzat Gazdasági Hivatala MAGAS kockázati besorolású kategóriába került. Az önkormányzatokat és intézményeiket abból a szempontból ellenőrizték, hogy milyen minőségű az integritásuk és a belső kontrollrendszerük. Vác e szempontból csúnyán leszerepelt, sőt a 2022-es jelentés kimondja, hogy ez a megítélés NEM VÁLTOZOTT.

Az önkormányzatok, az önkormányzati társulások által fenntartott, közszolgáltatásokat
nyújtó 78 ellenőrzött intézmény közül 43 intézmény működésében és gazdálkodásában az
Állami Számvevőszék kockázatokat azonosított, ezért figyelemfelhívással fordult az
intézmények vezetőihez.

Ezek egyike Vác is!

Az Állami Számvevőszék figyelemfelhívására

  • 25 intézményvezető felelős vezetői intézkedéseket tett, amelyekkel csökkentették a hibák jövőbeni előfordulásának kockázatait.
  • 12 intézményvezető intézkedései nem csökkentették az azonosított kockázatokat. (Ezek egyike Vác is!)
  • 6 intézményvezető nem tett lépéseket a kockázatok csökkentése érdekében, így ott a hibák jövőbeni előfordulásának kockázatai növekedtek.

Hangsúlyozzuk, a vizsgálat 2022. május 5-i keltezésű, úgyhogy amíg pozitívabb eredményt nem ad ki az ÁSZ, kénytelenek vagyunk egy olyan városban élni, ahol Vác Város Önkormányzat Gazdasági Hivatalát MAGAS kockázati besorolásúnak kell tartanunk, amelyre a korrupció árnyéka bármikor rávetülhet, mind a jelenlegi intézményre, mind a városvezetésre.

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.