CSÓNAKÁZNI LEHET ESŐ UTÁN VÁCON, AZ ALSÓ UTCÁBAN

Újra elöntötte a váci Alsó utcát a víz eső után. Az ott élők szerint ez rendszeres csapadékos idő esetén. Bár Matkovichék még áprilisban azt nyilatkozták, hogy már rég megoldották a problémát, most láthatjuk, hogy valójában nem. Ezt sem!

A történet annyi, hogy létezik egy utca Vácon, az Alsó utca, amelyet minden esőzés után úgy elönt a víz, hogy nemhogy száraz lábbal nem lehet közlekedni ott, de egyenesen csónakra lenne szükség. Erről már több poszt is született a közösségi oldalon, az ott élők rendszeresen jelzik a problémát.

Tótváradi-Nagy Bence önkormányzati képviselő még áprilisban azt írta:

„(…) idén be lett építve egy új víznyelő a Lehár út óvoda alatti szakaszára, ahol a Bauer Mihály utca felől érkező víz be tud folyni a Bauer-Alsó utca közti nyílt vízelvezető árokba. Reméljük, hogy ezáltal soha nem lesz már rafting pálya az Alsó utcából, a nyári záporok alatt sem.”

Kivártunk.

Ha a körzet önkormányzati képviselője azt írja az ott élőknek, hogy megoldották a problémát, az úgy is van. Vagyis kellene, hogy úgy legyen. Mert ez bizony nem sikerült. A Váci Élet csoportban újra előkerült a téma, ugyanis ismét elképesztő mennyiségű csapadék maradt az úton. A posztoló szerint „indul a rafting szezon”.

A bejegyzés alatt többen az önkormányzat munkáját kifogásolták és jelezték a körzet képviselőjének, hogy ez a fejlesztés sem sikerült:

Bence Tótváradi-Nagy az extra csatorna nyílás nem vált be. Sajnos a Lehár utcai új csatornánál a törmeléket/hordalékot a járdára mosta az eső, így ahol legalább eddig lehetett közlekedni esőben, már ott sem lehet. Ezt az eső után kb. egy órával is tapasztalni lehetett.”

„Deákvárnak azon részén sosem volt csapadék csatorna. Nem véletlenül alakítottak ki vízelvezető árkokat, és volt vízfogó terület is a domb utca aljában, amit szépen megszüntettek, mert minden négyzetmétert eladnak építési területnek, és lassan feltöltenek minden víz elvezető árkot is . Nem csoda hogy a csapadék ott folyik le ahol talál magának utat …”

„A buszpályaudvarnál ugyan ez a helyzet, csak hogy ott hetekig nem megy le a víz! Már jelezve lett többször a városfejlesztőbe, de semmi nem történik!”

„Talán ha az út szélén felgyülemlett koszt, leveleket és szemetet többet takarítanák, az nem dugítaná el a csatornákat ilyen esőzések alatt. A városvezetés több energiát fektethetne az utak rendben tartásába. Ez is csak egy probléma a sok közül, mint az is hogy lassan tankkal sem lehet közlekedni a váci utakon.”

Volt olyan kommentelő is, aki arra figyelmeztette a posztolót, hogy vigyázzon, mert őt is rendreutasítja a polgármester:

„Vigyázz, mert leolt a polgi…”

Erre korábban már volt példa. Matkovich Ilona ugyanezzel a témával kapcsolatban parancsolgatott a közösségi oldalon a kommentelőknek.

Erről itt írtunk:

FENYEGET, SÉRTEGET ÉS PARANCSOLGAT A KOMMENTELŐKNEK MATKOVICH ILONA