„A nagy hatalom nagy felelősséggel jár” – szól a kissé elcsépeltnek tűnő bölcsesség, amely a mi modern gondolkodású, „ösztönösen” várost vezető idős polgármester asszonyunkig valószínűleg nem jutott el, talán bokros teendői okán. Ilonánk leginkább a dolgoknak a hatalom részét kedveli és az abból adódó bevételt.
Amikor a felelősség szóba kerül, megtudhatjuk, hogy
- a vasút környéke a MÁV-hoz tartozik,
- a szemét a hulladékgazdálkodási közszolgáltatóhoz,
- az út a Közút Zrt.-hez,
- a Duna-part a Vízművekhez,
- a fűnyírás, a szemétszedés, a hótakarítás pedig a város polgárainak a dolga,
hárítópajzsukról minden lepattan.
Önkéntelenül is felmerülhet a kérdés, vajon választott tisztviselőink ott fent a magasban, a városházán trónolva mivel ütik el az idejüket?
Az elherdált ingatlanok és a közteresek által bezsákolt pénzt számolgatják? Mintha visszamentünk volna az időben, szinte feudális viszonyokba csöppenve; adószedőink aratnak, nekünk meg kuss a nevünk. Észrevételnek helye nincs. Amennyiben megesik az efféle inzultus, máris érkezik a menetrendszerű válasz, lásd fentebb, mennyi minden nem tartozik az önkormányzatra. Jobb esetben lelkes fórumtársak szólítják fel a kellemetlen kérdéseket feltevőt, hogy esetlegesen saját munkája után végezze el másokét, szedjen szemetet, kezdjen kaszálni, meszelni, netán zsebpénzből újítsa fel útjainkat.
Rosszabb esetben maga Matkovich érkezik és mesterkélt nyálas-cukiskodós hangnemét félredobva pattogni kezd és utasítgatni, örvendjünk annak, hogy már nem szokás kalodába zárni, vagy deresre húzni az olyan rebellis alattvalókat, akik orruk alatt morogva megjegyzik, hogy milyen közállapotok uralkodnak. A legrosszabb verzió pedig természetesen az örök száműzetés az önkormányzat és csatolt oldalairól, ha valaki lúdasmatyiskodva szemtelenül és arrogáns módon fellépve meg meri kérdezni, hogy „tessék mondani, a mi utcánkban mikor kerül sor az avar eltakarítására”?
A legviccesebb esetnek nemrég voltam szemtanúja, amikor az elégedetlenkedő lakost saját polgártársai rakták helyre, kb. tíz irányból fényképezett virágágyás festői látványával bombázva szegényt, hogy ébredjen rá, milyen tarthatatlan a látásmódja.
Hogy miért azzal a fránya 61,6 négyzetkilométerrel foglalkozik, amikor van egy pár négyzetméteres színes veteményesünk is? Mint a gyerekekkel: tessék itt egy nyalóka, ne törődj azzal, hogy a cicád elpusztult!
Így megy ez nálunk, mindenkinek tudnia kell a helyét. Ha kinyitod a szád, számolj sajtóperrel, némítással, netán valamelyik képviselő felesége, aki tanárnő, pikkelni kezd gyermekedre (utóbbiról van egy jó sztorim, majd hamarosan elmondom…).
Mindeközben kehes, ám düllesztett mellkassal hadoválnak szólásszabadságról, sajtószabadságról, meg demokráciáról.
Addig vagy jó alattvaló, amíg tapsolsz, amíg nem kíváncsiskodsz, cserébe vasárnaponta a leharcolt primadonna szerelmet vall neked, megsimogatja buksidat, puszit nyom homlokodra és mesél neked édes semmiségeket, épít neked illékony légvárakat.
Aranyos a nénitől ez a kis gesztus, hiszen ahogyan fentebb említettem, nyilván bokros teendők verik bilincsbe (hopp, kötélről beszélni akasztott ember házában, nem illendő…) világra nyitott polgármester asszonyunkat. Legutóbb némi öntömjénezés kíséretében kifejtette, hogy már annyi dolga van, annyi mindent kell észben tartania, hogy jegyzetfüzetre van szüksége… Nos, erre van egy mondás: érdemes mindig igazat mondani és akkor nem kell fejben tartani, miket hazudtál legutóbb.
Persze igazságtalan lennék, ha mindent csak Matkovich nyakába varrnék. Hiszen van neki három, aranyat érő alpolgármestere, akik még mézes-mázos cuppogással kísért heti összefoglalókkal sem izzasztják magukat, csak úgy vannak. (Jelezzük, azóta sem lelhető fel a munkaköri leírásuk – a szerk.)
Ez a három kópé nem különösebben foglalkozik a várossal,
- ki hálóját szőve saját pecsenyéjét sütögeti hosszú évek óta,
- kit az éppen aktuális rendőrségi ügyei kötnek le,
- meg van, aki megelégszik a marionett-szereppel és bőszen visszhangozza a szájába lapátolt hülyeségeket, elvtelenül.
Ezért nagyon fontos rögvest hármat is alkalmazni, mert az ilyen alpolgármesterekből sosem elég, ugyan ki más tudna afféle bombasztikus ötletekkel előállni, hogy legyen már itt, Vácon egy ukrán televíziós csatorna. Pont ez hiányzik az osztrák kisvárosból, talán még egy cápavadász hajó, a Dunában garázdálkodó ragadozók miatt.
Írd és mondd, ez a figura az ilyen nulla-jelentőségű pótcselekvések kiötléséért markolja fel a fizetését, úgy gondolja, hogy ez a hamvába holt ötlet majd jóemberré avatja. Hadd folyjak bele ebbe a tét nélküli versenybe: javaslom a város lakóinak, fessék kék-sárgára a wc-fedeleiket és akkor majd mindenki boldog lesz.
Tudom, tudom, a kis dolgoknak is örülni kell. És, ha már kisdolognál tartunk:
nagy port kavart a Váci Élet oldalon egy bejegyzés, amely arról szólt, hogy a Duna-parton sehol egy nyilvános WC, mindenki ott ürít, ahol éppen eszébe jut, vagy a szükség hozza.
Mindezt nagyszerűen keretezi a tüneményes jó hír, amelyet Frau Bürgermeisterin lelkendezve osztott meg olvasóival, miszerint elkészült városunk internetes turisztikai oldala. Jellemzően ismét virtuálisan lett gazdagabb Vác… Szinte látom magam előtt a főcímeket:
- látogassa meg Ön is az Ezer Kátyú Városát!
- Tekintse meg a világon egyedülálló, hullámzó optikai illúzióval büszkélkedő Szent István (Márvány) terünket!
- Vegyen részt Duna-parti kalandtúránkon, ahol bármikor meglepetés érheti, éppen mibe lép bele!
- Gyönyörködjön városunk egyetlen különleges virágágyásában és buja vágatlan dzsungeleiben!
- A fiatalabbakat extrém sport is várja: „éld túl agyrázkódás és tengelytörés nélkül a Rádi út gödreit!”.
- Na persze a lényeg: este pihenjen meg a „Gyurma & Szalamander” cukrászda-hotelben!
- A kedves és vidám turisták pedig esténként, pihenésképpen, alpolgink jóvoltából megtekinthetik ukránul a „Borzalmak városa” című reality-horrort a televízióban.
Van tehát remény, nem szabad sötéten látni a jövőnket, a turizmus megment bennünket, ha mást nem, a szivárvány-koalícióinkat mutogathatjuk a kirándulóknak, ilyen brigádot nem láttak még, nulla munkával királyként élnek. Tessék csak tessék, van itt minden,
- pedofil-gyanú,
- sikkasztó,
- nemi erőszakról-ábrándozó,
- tutyi-mutyi csicska,
- tévéstábbal-erőszakoskodó,
- cégsüllyesztős,
- adatgyűjtő…
Mintha egy börtön keresztmetszetét néznénk. Rémisztő belegondolni, hogy egy ilyen egyszerű hívó szó, mint az O1G, ennyire erős indulatokat produkál, hogy a helyi ellenzéki szavazók képesek ezt megtűrni, befogni a szemüket és farok csóválva fogadni a látszat-cselekvést, a semmittevést és igen, a rajtuk való röhögést, amit a hülyítésüket végzők ejtenek meg a hátuk mögött. Amíg a szimpla Orbán-gyűlölet a víz felszínén tartja ezt a kalózhajót, addig egy lépést sem fognak tenni Vácért, csakis magukért, ahogy az elmúlt években tették.
Szürkébb és tétlenebb városvezetés nem volt még eleddig, mint a jelenlegi. Nincs beruházás, nincs településfejlesztés, nincs lobbi munkahely teremtésre, nincs innováció.
Helyette van
- a kötelező karbantartások ünneplése,
- a padok aktuális átfestését már a város megújulásaként kell értelmeznie a türelmes városlakóknak,
- csoda, hogy nem kell egy kátyú befoltozásának örömére felvonulnunk ceremoniális keretek között, mint a Szent Jobb-körmeneten.
Persze vannak, akik boldogan asszisztálnának ehhez, hiszen annyira utálják jólétben éldegélve a jelenlegi kormányt, hogy bármire hajlandóak lennének. Mint az éltes korú fickó, aki esti szórakozásként Fidesz-plakátokat rongált, ahelyett, hogy otthon játszott volna unokáival.
A Főtér, a vasútállomás, a mélygarázs, mind adott a városhoz, az előző vezetések tettek arra a képzeletbeli asztalra.
- Most be kell érnünk a kormányellenes harccal,
- visszautasított támogatásokkal
- és állandó sopánkodással.
- Semmit nem profitálunk az eladott ingatlanokból, pedig hogy virágozhatna ez a város, talán épülhetne-szépülhetne, lenne miért a turistákat idecsalogatni, ám jelenleg csak a természet adta szépségek villanthatnak meg némi vonzó alternatívát az ide látogatóknak.
- Talán még az ukrán nyelvű televízió segíthetne. Ilena Matkovich pedig lehetne narrátor, ha már a nyelvpótlékot is lelkesen zsebre vágja.