RÉTVÁRI HÁROMEZER SZAVAZATTAL JAVÍTOTT NÉGY ÉVVEL EZELŐTTI EREDMÉNYÉHEZ KÉPEST

A Fidesz-KDNP nagy fölénnyel nyert a váci körzetben is. Rétvári Bence 3.198 szavazattal kapott többet 2022-ben, mint 2018-ban, 2014-hez képest pedig 8.564 szavazattal javított. A baloldal ezzel szemben nemhogy nem javított, de összefogva is rontott saját eredményén.

Rétvári Bence 78 milliárd forint értékű forrást hozott körzetének – Fotó: VácOnline

Meglett a gyümölcse az aktív képviselői munkának és az intenzív kampánynak. Rétvári számtalan alkalommal beszámolt róla, hogy képviselőként egy ciklus alatt 78 milliárd forint értékű forrást hozott körzetének. Több mint félszáz választási gyűlést tartott, ahol a fejlesztésekről és a lényeges helyi és országos kérdésekről eszmét cseréltek. A kampány során közel harminc országos politikus vagy ismert személyiség is megfordult a Dunakanyarban, hogy Rétvárit támogassa.

A váci választási nagygyűlés sokak számára maradandó élményt adott, nem beszélve arról, hogy húsz éve nem volt ennyi ember hasonló eseményen. – Fotó: VácOnline

Jól látható, hogy a baloldali lejáratási kísérletek, tömeges álhírek és személyes támadó kiadványok nem voltak hitelesek a választók számára, mert nemhogy kevesebben szavaztak Rétvárira, de még háromezerrel többen is, nagyjából azonos részvétel mellett. Rétvári végig higgadt maradt, nem szállt be a sárdobálásba, helyette újabb és újabb eredményekről számolt be, és folyamatosan nagy látogatottságú rendezvényeken kampányolt. Aktív volt a közösségi médiában is. A kormány legfontosabb üzenetei, a béke és biztonság, a rezsicsökkentés vagy az árstopok rendre megjelentek a napi híradások fontos témái között.

A Rétvári Rétes innovatív kampány elem volt, ami közelebb hozta a politikához az embereket, baráti légkört teremtett a máskor személytelenebb jellegű politikai eseményeken. A váci választási nagygyűlés sokak számára maradandó élményt adott, nem beszélve arról, hogy húsz éve nem volt ennyi ember hasonló eseményen.

 

A Rétvári Rétes innovatív kampány elem volt, ami közelebb hozta a politikához az embereket. Képünkön Rétvári Bencével éppen Gulyás Gergely és Földi-Kovács Andrea osztja a friss réteseket. – Fotó: VácOnline

Ezzel szemben a baloldal hiába fogott össze, csak még gyengébb teljesítmény ért el: Inotay Gergely 6.130 szavazattal kapott kevesebbet 2022-ben, mint amennyit a külön induló baloldali jelöltek (Fehér Zsolt, Matkovich Ilona, Jakab Zoltán és Juhász Béla) kaptak 2018-ban összesen.

Tovább nyílt tehát az olló, jelentős a jobboldal fölénye Vácon és az egész választókörzetben is. Pedig a Magyar Narancs is arról számolt be, hogy ezt a körzetet a billegők közé sorolta a baloldal a kampány során, de úgy látszik, a végére itt is a jobboldal került előnybe. Hiába számoltak a baloldalon sokan azzal, hogy Vácon a baloldal kerül többségbe Inotay alpolgármestersége miatt, és az ellensúlyozza a kistelepülések jobboldali beállítottságát, de  végül Vácon is több mint tíz százalékos jobboldali előny lett az eredmény Rétvári javára.