ELHAJTOTT A HELYSZÍNRŐL

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 13100/529/2022. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Az egyelőre ismeretlen sofőr az általa vezetett, ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetően piros színű, Peugeot típusú személy-gépkocsival 2022. április 1-jén 14 óra 20 perc körül közlekedett Vácott, a Dr. Csányi László körúton, amikor a Rádi útra, balra nagy ívben kanyarodása közben összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A szabályosan haladó kocsi sofőrje a baleset elkerülése érdekében balra kormányzott, eközben egy kanyarodásra várakozó autónak csapódott.

A baleset következtében ketten megsérültek.

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki a balesetet látta, az okozó gépkocsival, illetve annak sofőrjével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon!

***

ÜTKÖZÉSES BALESET A MŰVELŐDÉSI HÁZ KÖZELÉBEN