A Váci Polgár állandó szerzője, Juhász Péter Ember, vigyázz, figyeld meg jól világod (Radnóti után szabadon) címmel egy figyelemreméltó publicisztikát jelentett meg a lap legutóbbi számában közéletünk állapotáról. A szerző szerint 2022. január vége Vácon a levelezések hete volt, amikor „huncut” náci fiatalok, polgármester asszony és a helyi zsidó hitközség is levélbe foglalta a maga mondandóját.
Arany János szerint Mátyás anyja: „Szilágyi Örzsébet/Levelét megírta;”
Puskin úgy tudta Tatjána is írt levelet, ő Anyeginhez: „Én írok levelet magának – /Kell több?…”
Anna Ellory leveleket „kapott” a pokolból: Levelek a pokolból – Regény az auschwitzi és más haláltáborok áldozatainak emlékére. „Apja rejtélyes múltja után kutakodva az anyja holmijai között elrejtve, a ravensbrücki koncentrációs tábor egyenruháját fedezi fel, többtucatnyi belevarrt levéllel, amelyeket Frieda írt Henryknek.”
Plinius és Szent Pál óta tudjuk, a levél fontos műfaj. Hírt, véleményt közöl, tanít, az életről mesél, kioktat, kiigazít, panaszkodik, vádol, bocsánatot kér, szerelmet vall. Levelet mindenki ír. Van, aki közölni akar valamit és levelet ír, mint Mikes Kelemen, a nem létező nagynéninek. Van, aki nyílt levelet ír, mert nem mondhatja el senkinek, elmondja hát mindenkinek. Van, aki szerettének ír, nem tudva, hogy levele valaha célba ér e. És van, aki hivatali kötelességből teszi ezt.
A levélváltás nem kifejezetten irodalmi indíttatásból fakadt és emiatt a stílus is helyenként csorbát szenvedett.
Történt pedig, hogy két „huncut” fiatalember különböző „vicces” dolgokat tett fel a Facebook-oldalára, 10 évvel ezelőtt. A vidám fiatalok véleményüket a nyilvánosságnak szánták és nyilvános is lett.
És ebből heves polémia kerekedett 2022 januárjában. Választások előtt állunk, a hangulat felfokozott, mindenki mindenben politikát lát, és igaza van, mert minden politika. Vannak azonban ügyek, melyeknek mindig, mindenek felett kell állni, akkor is, ha most az értékek taposásának korát éljük.
Auschwitz óta a vicc, már nem az a vicc! Ezt mindenkinek tudnia kell! Nincs semmilyen érdek, magyarázat, elv, amely 600 ezer ember értelmetlen halálát negligálhatja, relativizálhatja, semmibe veheti!
- Tény, hogy a két „huncut” fiatal, ma a többségi oldal képviselője.
- Tény, hogy tíz évvel fiatalabbak voltak, mikor az ominózus Facebook-bejegyzés keletkezett.
- Tény, hogy a Jobbik nevű párt tagjai lettek, mely párt mindössze 4 éve fedezte fel emberbaráti, befogadó oldalát, korábban maga is sokat „tréfálkozott”.
- Tény, hogy egyikük bocsánatot kért.
- Tény, hogy a kirobbant ügy kapcsán néhányan levélben jelezték, hogy átalakítanák a zsinagógát és a zsidó temetőt.
- Tény, hogy mindentől – a választásoktól is – függetlenül, mindig fel kell szólalni az áldozatok és leszármazottjaik rovására elkövetett mindenfajta atrocitás, fenyegetés ellen, mert már tudjuk, a viccből kegyetlen valóság lehet, ha nem vigyázunk. És ez nem vicc!
Nos, felszólaltak. Gyertyát gyújtottak. Voltak ott érintettek, a tapasztalaton alapuló jogos félelem jogán, és voltak bizonyára olyanok is, akik a politikai lehetőséget is láttak a megemlékezésben. (Talán nem kellett volna okot szolgáltatni!) így, vagy úgy, mindenki jelenléte, felszólalása fontos volt, mert az ügy mindent felülír!
A megemlékezés és tiltakozás kapcsán megindult a levelezés. A város vezetősége szükségesnek látta, hogy mindenkinek levelet írjon az egység érdekében. Kár volt! A kályhától kellett volna kiindulni! A levelekben volt Pilinszky, volt „tanítás”, volt szemrehányás. A városlakók is megtudhatták, hogy a sértettek és a sértettek mellett kiállók a megosztók. A mundér, az mundér. Az egység és megosztás nézőpont kérdése. A levélben a város vezetősége is saját nézőpontja szerint értelmezte az egységet: add fel meggyőződésedet! Igen, ők ezt tették, ez nem vád, vagy bírálat, ez tény!
Az a képviselő, aki – a városvezető levele szerint – családtagját veszítette el, az együtt ül azokkal, akik a történteket pár évvel ezelőtt inkább helyeselték, mint elítélték. Van többségi képviselő, aki szintén veszített el családtagot, és együtt ül az elveszejtők reinkarnált pártjaival, akik nem árpádsávos, hanem vörös zászlót lobogtattak és ’89-ben váltak emberszeretőkké.
Csak néha javasolnak IFA platót és akasztófát. (viccből!?) Az érintetteknek joguk van megbocsájtani, de szabad-e együtt menetelni? Mire akarnak emlékeztetni engem január 27-én, vagy október 23-án, ha együtt menetelnek?
Ha valaki egy márványból készült szobrot mosogat, a szobor tiszta lesz, de, ha itt le nem írható anyagból, finomabban sárból készültet próbál tisztára mosni, maga is sz..os, sáros lesz.
Ki köp itt a cipőkbe?
PS.:
- Ismerjük a nagy megváltozókat, a levélíró szent Pált, a Saulusból lett Paulust.
- A gazdag arany ifjúból lett aszkéta szentet, Ferencet.
- A katonából lett hit harcosát, Ignácot, a Loyolait és társaikat.
Csak úgy mondom a példálózó kedvűeknek, hogy valamennyien egy katarzis, csoda (ki-ki hite szerint válogathat) hatására változtak meg és követték az új utat, életük végéig.
Hiszünk a csodákban, de soha nem hallottuk, hogy százak éltek át egyszerre katarzist, csodát és végleg megváltoztak. Illetve, bocsánat, láttunk ilyet a Terror Háza múzeumban, és katarzis sem kellett hozzá, csak átöltöző szoba. Ez azért nem meggyőző. Hiszünk a bocsánatkérésben, de láttunk ilyet Rajk elvtárs temetésén, még fogadalom is volt, aztán ugyanők kivégezték Nagy Imre elvtársat, hogy majd mélyen egyetértsenek újratemetésével. Ismerünk nagy megváltozót, aki őszintén szembenézett múltjával és mondta volt, hogy „Karhatalmista voltam, na és?” és azon nyomban haladó demokratává változott.
Szeretnék elnézést kérni, kétségeim vannak! Cromwell úr mondta volt „Bízz Istenben és tartsd szárazon a puskaport!” Megengedem – hogy mindenkinek legyen egy jó napja – militarista vagyok, a puskaport szem előtt tartom. Szeretem a tiszta cipőt. Nem akarom mások után pucolni.