
A pénteki nyitány után szombaton újabb koncertprogram várta az érdeklődőket a Vörösház udvarán a Rétvári Bence országgyűlési képviselő, képviselőjelölt fővédnökségével megvalósuló Hellotavasz-Kultúrpiknik fesztivál keretében, ezúttal Cseh Tamás emlékest szerepelt a műsoron.
Két jó barát, Hegyi Norbert és Joós Tamás 2013-ban úgy határoztak, hogy Cseh Tamás születésének 70. évfordulójára összeállítanak egy emlékműsort, aminek végül „Átlátszó víz legyen” lett a címe, s amelyet azóta már közel másfél száz alkalommal vittek közönség elé elsősorban Budapesten, de természetesen vidéki helyszíneken is.
A főleg a Cseh Tamás-Bereményi Géza szerzőpáros dalait felvonultató műsor ezúttal Vácott is nagy sikert aratott.
Ribáry Zoltán