MEGGYALÁZOTT, MEGCSONKÍTOTT, MEGVAGDOSOTT NŐKRŐL ÍRT INOTAY SZÖVETSÉGESE – KORHATÁROS TARTALOM!

Igazán erős idegzetűeknek javasoljuk csak az Inotay-szövetséges Fehér „Zsizsik” Zsolt újságjában megjelent „Retek” című írást, melyben nyíltan ír beteg képzelgéseiről. Reméljük, hogy csak képzelgés, ahogy az aktusról fogalmaz: „szíjat hasítottam a hátából, arcát megvagdostam, mellét megnyomorítottam, nyelvéből kolumbiai nyakkendőt csináltam, körmein citeráztam, megvertem, üvegszilánkot dugtam a hüvelyébe.” És az írás folytatódik.

Aki Fehér Zsolt szennylapjába már belelapozott, nem lepődik meg semmin. De vannak az átlagosnál is erősebb írásai a beteglelkű Jobbikosnak, akitől még mindig nem határolódott el Inotay Gergely. Gyomorforgató írásaiból kiderül, hogy Fehér „Zsizsik” Zsolt nem csak náci, hanem nőgyűlölő és perverz is.

Fehér Zsolt úgy viselkedik, mintha mi se történt volna és a teljes baloldali városvezetés elnéz a beteglelkű perverz írások felett.

  • Meddig tűri a Gyurcsány-csapat, hogy ilyen ócska, pitiáner perverzek üljenek a soraikban?
  • Hogyan lehetséges, hogy Fehér Zsolt még mindig városunk Emberi Kapcsolatok Bizottságának elnöke?

Ilyen beteglelkű emberek Inotay szövetségesei. Április 3-án megmutathatjuk nekik, hogy hol van a helyük.

A Fehér Zsolt lapjában megjelent írás így szól (csak erős idegzetűeknek!):

„Retek
Egy retkes kurvát kúrtam éjjel, őrült csatát vívtunk a kéjjel. Megaláztam, lepisáltam, szíjat hasítottam a hátából, arcát megvagdostam, mellét megnyomorítottam, nyelvéből kolumbiai nyakkendőt csináltam, körmein citeráztam, megvertem, üvegszilánkot dugtam a hüvelyébe. Végül pedig meztelenül kidobtam a hóba, ott döglik azóta is, ha fel nem zabálták a kóbor kutyák. Utána lefeküdtem aludni és gyönyörű szépet álmodtam a szerelemről.”

A Váci Anonymus nyilvánosságra hozta Fehér Zsolt beteglelkű újságjait, ott cenzúra nélkül tekinthetik meg erősebb idegzetű olvasóink a jobbikos politikus perverz írásait. Az idézett cikk a 12. lapszám 8. oldalán található.